Desert Angels' Blog

Az utolsó két nap története, hamarosan.

Reggel fél 6-kor arra ébrdtem, hogy mike mellettem a győri mogyorós nápolyit majszolja, nem kis buzgósággal, és zajjal! :P Jól kezdődik a nap. Épp próbáltam volna visszaaludni amikor a határőr dörömbölt, hogy elkezdtek dolgozni,  és mehetünk leadni az útlevelet. Persze mi ki se láttunk a fejünkből, Ő meg sürgetett minket, nem tudtam miért. Ott is elsőként végeztünk. Már-már hihetetlennek tűnt.
Jött is utána, hogy minden rendben, ne izguljunk gyorsan átjutunk, én mondtam, hogy nem izgulunk, mivel minden rendben van velünk. Szerintem, nem értette, mert mondta, hogy a kocsit is Ő fogja átvizsgálni, és rendbe lesz minden. Nem tudtam már mit kitalálni, így megköszöntem, amire persze Ő a honoráriumát kérte. Nyújtottam neki egy megmaradt pólót (csak hogy a színvonalat mutassam Mauritániában és Maliban csak a nagyon szimpatikus emberek, és akik maguktól önzetlenül voltak segítőkészek kaptak pólót) és nem kellett neki. Bezzeg az Euró szót ismerte. Adtam neki egy 5-öst, erre mutatta, hogy ez itt mindenkinek lesz. Meg a nagy …..Ha lett volna bármiféle emberi jogunk azon a területen, akkor biztos elküldöm a fenébe, de így kénytelen voltam adni neki még egy 10-est, amire még rálicitált, de gondolom rajtam már látta, hogy inkább visszaveszem amit adtam, és ott pusztulok meg minthogy még adjak, ezért még mike kalapjára lecsapott, de Ő ezért elküldte a ***. Ismét rossz lóra tett, így a végén a pólóval távozott. Persze mondta, hogy nagy barátság, meg kérünk-e teát vagy kávét. Én csak mosolyogva nemlegesen bólogattam, és szidtam mint a bokrot! :D
Azonban ettől a ponttól fogva tényleg semmi problémánk nem volt, nem pakoltattak ki minket, nem kérdezősködtek, csak intettek hogy mehetünk. :)
A kompunk egy ausztrál gyártmányú rapid komp. Jet hajtóművel felszerelve, mint egy jetski. Csak ennek a tolóereje 35Knewton. :) Nem nagy, de 35 perc alatt Európában van,  10 éves, de belül teljesen tipp-topp.
Indulásig még egy jó 40 perc volt vissza ekkor, ezért körbejártuk, megnéztük a vám mentes boltot, ahol cigit órát  parfümöt és csokit lehetett venni az alkohol mellé.  Semmit nem vettünk, helyette inkább kerestük a megfelelő helyet ahol nem fújt a légkondi. 11 fok volt kinn, nem is értettük miért ment a légkondi. A cigiárus előtt ültünk le ahol óriási volt a forgalom. Feltűnt, hogy mindig ugyan az a három ember vesz 10 csík piros marbit, majd a lépcsőházban nagy munkával a malaclopójába rejti, és usgyi ki a kompról majd vissza. Elég feltűnő volt, de gondolom a látszatot fenn kellett tartani. Ebben az országban nincs lehetetlen, hisz mindennek megvan az ára, de erről majd inkább miután hazaértem írok egy kis érdekes beszámolót.
Fél órás késéssel el is indultunk és 50 km/h sebességgel repültünk Spanyolország felé. Kompról ki, egy kis bratyizás a sorban állva egy marokkói jeep-essel, és egy Range Rovre Sportot vezető csajjal aztán át a határon. Végre biztonságban, fehér emberek között. Sok volt ez a 21 nap Afrikában, nagyon szép de elég volt ;)
GPS-be bevéstem Gibraltár címét és elindultunk.
Persze a térkép nem volt jó, változott a forgalmi rend, így egy kis csavargás után megtaláltuk a Gibraltári határt. Angol határőrök következtek, akik megörültek  hogy tudunk angolul, és kicsit kérdezgettek a rallyról, hogy minden rendben volt-e afrikában, de tiszta jó szándékból nem pedig hivatali célból. Jahh igen azt mi is észrevettük Mauritániban, hogy valami történt a világban, mert hirtelen 10-szer több katonai ellenőrző pont lett az utakon, és előkerültek a fegyverek a katonákon. Kérdezgettek a fekete lányokról, hogy nem próbáltak-e velünk hazaküldeni kisgyerekeket. Úgy látszik ez szokás mert tényleg próbáltak, a faluban ahol az adományruhákat kiadtuk. Míg én aktivitiztem a falu főnökével Mikenak próbálta az egyik anya odaadni lányát, hogy vigyük el magunkkal. Elég szomorú. Rettentő szegények, semmit nem dolgoznak, betegek, alig vannak öregek. A szülők egyetlen esélye, ha minél több gyereket megpróbálnak felnevelni, és annyi gyerek majd csak el tudja őket látni. Nagy számok törvénye alapján van rá esély, de amúgy nem sok. Egészséges kisgyereket, vagy felnőttet alig látni.
De vissza Gibraltárhoz mert erről majd az összefoglalóban.
Elsőként az Európa pontot vettük célba, útközben próbáltunk parkoló helyet találni, de ez a Gibraltár egy második Monacó. Egyirányú szűk meredek és zsúvolt utcák, csak itt még rengeteg a robogó is. Azt kell mondanom, hogy a robogók nem segítenek a helyzeten, sőt! ,)
Természetesen nem lett parkolóhely, így a kicsi kocsival végigforgolódtunk a sikátorokban, kirobbantott alagutakon. Megálltunk a helyi plázson, ami pont a szorosra néz, ami előtt az óriási tankerek és konténerszállítók sorakoztak.
Az Európa pont után megérzés alapján elindultunk a makákók irányába, hisz ez volt a fő ok, amiért jöttünk, etetni akartunk! :D
Kicsit meglepődtünk a 21 Eurós belépőn, de ha már eljöttünk idáig, akkor nem sajnáljuk magunktól, főleg, hogy a ******* határőr hasonló nagyságrendű összeggel csonkított meg minket.
Először nem igazán akartuk elhinni, hogy erre a sziklára fel lehet menni kocsival, de hát a kis Daisy sérült difivel igazán kedvelte az utat, csak úgy recsgett ropogott a hátulja. Valószínűleg akkor jöttek szét a lamellák, mart azóta egyre jobb a hangja.
Kaptunk a jegy mellé egy kis térképet, amin jelölve volt a majom zóna. Megbízható majmokhoz méltóan ott vártak minket a templomba járó ruhájukban. Megálltunk, és már el is lepték a kocsit. Először csak résnyire leengedett ablakon keresztül etettük Őket, meg fényképeztük. Kiváló termék a TS Value háztartási keksz, a majmok szerint, bár ne utáltam meg volna ennyire az út során :D De ennél nagyobb hévvel osztogattam nekik.
Gyűjtöttünk egy kis bátorságot és elkezdtünk kiszállni. Először mike, erre az összes az én oldalamra jött. Elzavartam a visszapillantóról a majmokat majd elkezdtem kiszállni, de amint kiléptem a hátamon beugrott egy a tetőről a kocsiba, célirányosan a kekszes zacskót megragadva. Megfordultam, amire megijedt, és óriási rikoltozásba kezdett. Féltem, hogy kárt tesz a kocsiban, vagy mást is magával visz ezért inkább félreléptem, és mögéütöttem. Persze ugrás közben még visszanyúlt a zacskóért, és kirántotta az egészet, ami körém a földre hullott. Azonnal körülöttem termet vagy 20 makákó. Persze közben mike hangosan röhögött, meg a kekszet sajnálta :D Még egy kicsit bohóckodtunk velük és elindultunk megnézni a többi látványosságot. Barlang, vagyis inkább barlang rendszer, mert az egész szikla szét van fúrva. Állítólag 33 mérföld hosszan húzódik benne a vájat.
Igazából a kilátás és a látvány volt amiért igazán megérte felmenni.
Délután fél 3-kor ismét kis országunkat vettük célirányba. Belőttem a GPS-t 3 kitérőt közbeiktatva: Cassis-t, Saint Tropez-t, és a Garda-tót.2950 km. Úgy döntöttünk hogy felváltva fogunk vezetni, mindig két tankolásnyit vezetünk (5-600km), és váltunk, és próbáljuk végignyomni Európát. Mike kezdte a vezetést. Granada hegyein a kocsi nem nagyon akart menni, nem volt benne erő, a kamionok előzgetek minket, így mivel ugyis tankolni kellett cseréltünk egy légszűrőt is, bízva benne, hogy megjön az erő. A Tankolást kannákból végeztük, mert a puttonyban lévő 60 liter gázolaj is eléggé visszatartja a kocsit, persze én a légszűrőre fogadtam.
A tankolást sikerült igazán szerencsétlenül végrehajtanunk. Eddig ezek során egy csepp sem ment mellé, de most először a nyakamba borult egy szép adag a tetőről, mert belefújtam a csőbe, majd sikerült beszívnom egy másik adagot amikor megszívtam a csövet. Azóta is a gázolajtól bűzlök, vagy már csak képzelem, hogy azt érzem ! :P Persze nem fért bele két kannányi így még ott is sikerült kiönteni, csak mert nem figyeltünk. Teljes volt a fejetlenség közöttünk. Igazán szerencsétlennek éreztük magunkat, vagyis inkább bénának. Ott álltunk mint két szerencsétlen bokáig a gázolajban :P
Gyorsan el is tekertünk onnan. A légszűrő csere meghozta a várt eredményt, azokon a dombokon ahol előtte a kocsi nem akart felmenni csak 3-ba, nagyon füstölve, most 5-be 110-el aláztunk mindenkit.
Ez volt az utolsó szakasza Mikenak, leálltunk tanakolni, meg vacsorázni. Mike marhát evett, és meg nyulat. Biztonság kedvéért egy kávéval zártam a vacsit. :D
Elsőre úgy volt, hogy én is két tankolásnyit vezetek, de Mike olyan mélyen aludt mellett hogy nem volt kedvem felébreszteni. Sikerült túlkerülni a mélyponton, és reggelig vezetni. Mire átadtam volánt már csak 1600 km volt vissza.

Ákos

Végül is nem maradtunk még egy napot, mivel úgy véltük ha dél körül elindulunk, akkor még egészen jó távot meg tudunk tenni. 8-kor keltünk és meglepően jó svédasztalos reggelivel vártak minket az étteremben. Mikera rá sem ismertem, csipás szemei közé, vagy inkább alá a szájába, mit egy teve töltötte a tojás, péksütemény lekvár tea kombinációt, persze nem sajnáltam tőle,hisz kemény marokkói dirham köteget csengettünk ki a szállásért, aminek bár a leírásában szerepelt a szauna, gőzfürdő, medence, de a valóságban csak a medence volt még kész. Mivel a hotelben csak marokkói stuardessek voltak rajtunk kivűl, és ők hidegnek találták a vizet, ezért csak mi édes hármasban nem áztattuk szét magunkat a medencében. :D
Helyette én elfutottam pénzt váltani, aztán nekiindultunk az óvárosnak, a bazárnak. A tegnap esti séta során valahogy megtalált valamivel minden árus, de csak egy valami keltette fel az érdeklődésemet, egy Breitling karóra. Még ott helyben nagy alkudozásba kezdtünk. 80 Eur-ért próbálta rám ruházni a tulajdonjogát, a repülős órának. Persze ettől az összegtől azonnal a szívemhez kaptam, rosszullétet szimulálva, és gyorsan elosztottam 40-nel az összeget. Persze a rutinos öreg azonnal nevetésbe kezdett, aztán megegyeztünk, hogy felejtsük el az előző összegeket, mert mindketten tudjuk, hogy van néhány adás-vétel mindkettőnk háta mögött. Minden ilyen vétel ott végződi, hogy megkérdezi az eladó, hogy mondjam meg igazán, hogy mennyit ér meg nekem. Ilyenkor az eredeti ár 10-ét szoktam mondani, de most megkönyörültem és 100 Dirhamot mondtam (kb 9 EUR), amire ismét azt mondta, hogy nem, de tud adni egy másikat ezért az árért, ami lehet egy „arany” „Rolex”. Azonnal hátat fordítottam neki hisz nekem csak ez tetszet, igazi búcsús óra, amin a Holdról is látják hogy a Földön mennyi az idő. Két lépést nem tudtam tenni, és már jött is utánam, hogy vigyem el akkor 100-ért.
Nem hoztam el, mert ez még csak az első óraárus volt és a többit is meg akartam nézni, de legalább tudtam, hogy mennyi az amiért meg lehetne venni. Sajnos aznap este már nem találtam semmit, vissza pedig nem tudtam menni, így a mai nap délelőttjére halasztottam a vásárlást.
A vásárlást egy teázással kezdtük, ahova azonnal jött a hivatalos Police, Oakley talpas kereskedő árulni a portékáját, de mi sajnos csak órában utaztunk, de ez is pont volt nála, hisz addigra megszerezte az Omega importőri engedélyét is! :D Drágán akarta adni, ezért elküldtem, és el is ment magától. Dimitrivel ki is találtuk, hogy miért: Bár nincs szezon, de mégis csak nap eleje van, és a dealer nagyot akar kaszálni. Ha nem sikerül neki a nap folyamán, akkor este eladja kisebb haszonnal. Ebből kiindulva nem lesz búcsús órám, mert délben indulunk. És tényleg nem is lett. Amiket találtunk annyira silány másolatok voltak, hogy csak sirályt hajigálni lettek volna jók. De vettünk mást, de ez titok, mert ajándék lesz! :P
Délben ki-check-oltunk a hotelból Dimitritől érzékeny búcsút vettünk, jó kívánságok hadát árasztottunk egymásra és elindultunk ismét hazafele.
Útközben az egyetlen említésre méltó dolog, egy mór teknős volt, ami mellett elhúztunk, de mire mike megállt már elrohant! :D (Szerintem nem is teknős volt, csak egy teve sz***, de Ákos megint csak flash-elt. A következő 50-100km-en ezt kellett hallgatnom. Nem tom azt képzelte, hogy 110-nél majd, satuzok egy teknős miatt, amit ki se tudott volna hozni az országból :) )
Cassablanca irányába haladtunk, egész jó tempóban, amikor is elfogyott az út, és a forgalmat az épülő aszfaltút melletti földútra terelték. Több se kellett nekünk, azonnal elkezdtük előzni a kocsisort 90-nel kisebb porfelhőt ajándékul hagyva, de hisz a mi autónk, pont ezt az utat szereti továbbá a gumi szettünk is az ilyen fajta terepre való, és valószínűleg ez lesz az utolsó afrikai off-road szakaszunk. ;) Persze a mercis taxisoknak nem annyira tetszett, a dolog, de végre nem nekik volt jó a terep hanem nekünk, és ezt kellően ki is használtuk. :)
Sikerült út közben kinyomoznom, hogy Tangerből az utolsó komp Európába este 10kor indul, de egy órával előbb ott kell lenni, ezért mike elkezdte görbíteni a padlólemezt. Az meg is görbült,de a kompot lekéstük kb 10 percel, mert Tangerbe egy tartályszállító kamion oldalfekvésbe helyezte magát, nem kis közlekedési káoszt okozott.
A következő reggel 8 órás kompra megvettem a jegyet, persze itt is megpróbáltak átverni 10Euróval, de az öreg gyorsan belátta, hogy jobban számolok fejben, mint ahogy Ő azt a számológépével imitálja.
Beálltunk az első helyre, és elindultam fist szerezni, ami a kilépéshez kell, majd reggel. Jött is egy határőr segíteni, és önzetlenül 2 Euróért hozott is. Teljesen felhúzott, hisz egy ingyen járna, és még tartotta a markát. Hihetetlenek.
Kicsit pakolásztunk a kocsiban, hogy hátra lehessen dönteni az  első üléseket, aztán aludtunk.
Másnap ismét kalandok vártak ránk, de ez már egy másik nap másik történet…

Ákos

Elindultunk Essaouira város fele, állítólag nagy hippi város. Az autó difije reggel nem recsegett ugyanis nem volt üzemi homérsékleten, de ahogy elérte ismét recsegett ropogott. Egy helyen tudtunk venni automata váltó olajat, amibe elvileg van tapadás gátló ami most pont nekünk kellene. Na de nem tettük ám bele, mert amikor idefele jöttünk akkor kifolyt az összes olaj, és mindig a hozott motor olajjal pótoltuk, és azzal nem volt semmi probléma. Így hát beleöntöttük azt. Pár 100 Km után és persze pár 100Km szerpentin után érezheto lett a javulás. Már lehetett kormányozni! :) A nagy recsegés megszünt, illetve csak kicsit van jelen. Sajnos a probléma az, hogy az elso olaj beleégett és amíg nem lesz szétszedve és rendesen összerakva, addig nem is lesz jó. De ezt már csak otthon szeretnénk elvégezni.
A mai 640 km 7 óra alatti teljesítése Agadir után realizálódott bennünk, mert az addigi kétsávos út szerpentines útba váltott. Agadir Maroccóban a nagy választópont, ez olyan mint Szerbiában Belgrád, míg ott Belgrád alatt jön az igazi Balkán, itt Agadír alatt volt az igazi Afrika. Agadírnál hírtelen megjelentek az új autók, a szemetes autók, amik az utcákról gyujtötték a szemetet, tiszta utcák, és persze a kétszer drágább üzemanyag.
A táj amúgy gyönyöru, a tengerparti kacskaringózás eléggé lefárasztotta Miket, de szerencsére én tudtam élvezni a látványt. Kicsit fájt is a szívem, 2 napon bellül itt kell hagyni az egészet. ?
Út közben kétszer megálltunk fótozni, meg jó néhányszor tankolni, valamiért megnott a kocsi fogyasztása, valószínuleg már igen csak menne haza ;) de nincs ezzel annyira egyedül, bár ez a civilizált Afrika teljes mértékben elviselheto, a maga téli 20-25 fokjával :p
Essaouira városát 6 óra körül még világosban elértük. Ennek örömére Mike egy 40 méter hosszú pocsolyán keresztül a kétsávos úton lemosta Daisy-t, aminek a belso sávban haladók (helyi merci taxik )lehúzott ablakkal nem nagyon örültek. Lényegében mindenki a belso sávban ment rajtunk kívül, ezért mindenki minket akart megverni! ? Mutogattak kiabáltak, de mi csak toltuk az arcukba a vizet, szó szerint. Dimitri is élvezte a látványt eloröl a motorról! Sajnos késon vettük észre, hogy a járdán a kuka mellett, ami mellesleg az úton volt és ki kellett kerülni, ment 2 ember. Hát szerintem az O zsebükbe joggal nyílott ki a bicska, merthogy alsógatyáig eláztak az is biztos, de nem tehetünk róla. Mi a kijelölt sávunka mentünk, és még a sebességhatárt is betartottuk. (kb 50-el mentünk a 20cm vízbe)
Megérkezve a városba, kinéztünk egy hotelt. Sajnos megint csak a luxus változat maradt fent a rostán. :) Így most itt lakunk.(www.miramaressaouira.com) elvileg 3 csillag, de mivel most készült el, sot van része ami még nem is, így most kinézetre 5 csillag körüli. Sajnálatos de a WIFI rendszer az egyik ami kimaradt, a másik pedig a szauna. Viszont van medence, és ami a legfontosabb, meleg víz. :) Kilátás elég pazar, a szoba az óceánra tekint, ami kb 50 méterre van.
Gyorsan elfoglaltuk a szobát, és már indultunk is vacsorázni az óvárosba, ami kb 500 méterre van. Város a városban, egy teljesen más atmoszféra. Persze azonnal megtaláltak minket az árusuk, és hogy, hogynem egy Breitlinget akartam rámsózni 80 Eur-ért, amit elso körben 20-ra le is alkudtam, de holnap visszamegyek, és 8 Eur-ért elhozom ;)
Elég sokat mászkáltunk a bazárban a zsebeinket bevarrva az óriási forgatagban, ahol természetesen egy úriember felajánlotta a segítségét, hogy körbevezet, és elvisz minket egy jó étterembe, de nekünk nem kellett a segítsége, túlságosan tenyérbemászó és megggyozo volt a stílusa, így magunk találtunk egy kis éttermet.
Ismét halat vacsoráztunk, immáron 4 napja folyamatosan, de valahogy nem tudjuk megunni, és még mindig nem értünk az étlapok és fajták végére, de most már váltanunk kell a tevére! ;)
Dimitri próbált egy polót venni, mivel poló nélkül jött egy polárpulcsiban, mert lusta volt lemenni a motorhoz, de az itteni XXL-es méret kicsinek bizonyult neki.
Amugy dimitri egy 35 év körüli bukaresti muszaki igazgató, egy autótermék gyártó cégnél. Szegény még 2 hétig marad itt Marokkóban nyaralni a feleségével, miután mi lelépünk. Teljes együttérzésünk az Övé, ezért a kellemetlenségért :P
Hosszas töprengés után úgy döntöttünk most kihagyjuk Marakest, mert mindenki azt mondta egy nap nem elég rá, meg így legalább lesz miért visszajönni, és holnap dél körül elindulunk Tanger felé és holnapután már remélhetoleg Európában leszünk, ahol a visszamaradó 2700 km-t 3 nap alatt letekerjük.
Valószíneleg ez ido alatt már nem nagyon fogunk blogolni, esetleg még holnap, de ezt nem tudjuk megígérni!

mike & Ákos

A hotel reggeli után kimentünk megnézni a várost. Hát, sokban más mint a többi, de sokban hasonlít is. Azért a hátsó utcákban ugyanaz a helyzet uralkodik, mint máshol. Viszont nagyon sok olyan autó járkál erre, mint a miénk, így betettük a vasat a szervizbe, hogy csinálják meg. A Difi már nagyon folyt. Egy középkorú fószer esett neki. Szétbontotta teljesen, kivette a difit meg a féltengelyeket. Mindent átnézett, tett új tömítéseket. Azért csináltattuk meg most, mert később nem biztos, hogy lesz ennyi időnk valamit a speckó alkatrészek nem minden boltba vannak. Valamint Marocco felső részén már nem sok ilyen patrol van, ott már a újabb kiadást használják. A szerviz ára nem volt olcsó, de talán még mindig olcsóbb volt mint Európába. Ott már nem szerettünk volna a difi folyással foglalkozni, mert hideg van és hallottuk, hogy hó is van. A teljes szervizért alkatrészekkel együtt kb 100E adtunk. De ez úgy jött ki, hogy a szerelés az 50E az alkatrész 38E + 2 Bak a kocsi alá (otthon 5e volt a kettő) valamit odaadtuk a motoros kabátját, amit még Afrika elején adott nekünk, és azt mondta Bamakoba megkeres minket, na de ott meg azt mondta nem kell neki. Szóval azt is beletettük. Reméljük minden OK lesz és nem fog folyni az olaj. Itt lehet venni 24V-os izzító gyertyát is, talán abból is veszünk mert 60E a 6 darab.

Folytatás következik…

A teljes képgaléria frissítésre került. Megpróbáltuk tartani, hogy a valós időpont sorrendjében legyen, de sajnos még mindig homok csúszott a gépezetbe.

***

Megérkeztünk Dakhla városba, ez már Nyugat Sahara, így magunk mögött tudhatjuk Malit és Mauritániát. A Marocco-Mauritan határ átlépés megint olyan volt, mint amikor beléptünk. Most a saját szememmel láttam az egyik irodát, de nem akartam elhinni. Ugyanis én egy épületet kerestem, de aztán kiderült hogy ott ül a fószer a fa alatt. Hát egy jót röhögtem. Persze mint a rendes irodákban, itt is kaptam sorszámot. Ezt a számot kiordította a fa alól, és már mehettem is. :)
Valami viszont történhetett Mauritániába, ugyanis sokkal több katona volt visszafele, és mindegyik oldalán ott figyelt az AK. Érdekes módon nem kértek szuvenírnek mondott kis ajándékot sem, csak intettek hogy GO GO GO. Szóval udvariasan tereltek ki minket az országból. A bejövetel nem volt ilyen sima, mint a kimenetel. Már messziről megismerik a versenyautókat, és intenek. Persze, nincs mitől tartani, turisták most is mennek be. Amúgy meg minden ilyen ellenőrző ponton álló katona nem olyan rossz arc. Viccelődnek, kezet fognak, beszélgetnek. Kinek mi a hobbija. Valamelyik angolul szeretne beszélgetni, valaki tud is, van olyan, aki magyarul, és már tud is pár szót. Amúgy elég jó a nyelvérzékük. Ha egyszer hallanak valamit, akkor szinte tökéletes magyarsággal vissza tudják adni. Amúgy nagyon unalmas lehet a munkájuk valamivel szórakozniuk kell.
Az út Dakhla fele elég unalmas volt, csak nagyon ritkán voltak üzemanyag kutak, és a kannáinkban sem volt tartalék pont, mivel nem tudtunk hajnalba tankolni. Ha az egyik total kút 100Km odébb van, akkor sose érjük el.
Amúgy nagyon más ez a város, itt nem mennek össze vissza az autók az úton, nincs szemét, nincs riksa, nincs könyörgés az ablakba, nincs kocsira mászás, nincs kocsidobálás, köpködés. Semmi olyan, amit már megszoktunk.
Jelenleg egy 5 csillagos óceán parti szállodába tengődünk. (Ebbe itt: http://www.bab-al-bahar.com/hotel.html )  Hogy mennyibe került? Hát nem annyiba, mint otthon. Csekély 160E a miénk lett egy szoba 2 napra. :). Cserébe az óceánra néz, és a teraszról van lépcső a vízbe. És van WIFI a szobába. :) Nemrég érkeztünk vissza a vacsoráról, amit egy közeli étterembe töltöttünk. Csak halat ettünk, de abból mindenfélét. A rántott tintahal, vagy polip, nem tudni melyik volt, nagyon jó. Tegnap ót van velünk egy román motoros is, akiknek a barátai pár napja rommá törték az L200-ast. Azóta tudjuk, hogy 130-al mentek, és egy helyi arcot a mercijével későn vettek észre, megijedt a vezető, és elrántotta a kormányt. Nekik semmi bajuk nem lett, de a kocsi egy rakás ócskavas lett. Főleg, hogy utána forralta a vizet, és hagyták Idomu-t vezetni, melynek valóban az lett az eredménye, amit korábban írtam. A motor totál szétment. Jelenleg egy konténerben van, úton Románia fele. Sajnos nem lehetett itt hagyni, vagy eladni, mert lízingelt autó volt.

Holnap nem indulunk tovább, inkább megnézzük ezt a várost. Talán még a kocsit is megjavítatjuk. (Difi olaj folyását) Feltűnően sok itt a nissan patrol talán értenek is hozzá, és talán van alkatrészük is.
Amúgy van még egy megérzésem a kocsival kapcsolatban. Afrikába érve a 2. vagy a 3. nap óta sokkal több gázolaj kell neki, mint előtte kellett. Mostanában már a 15-16l sem ritka, amit bekap. Pedig a napi szakaszok 500-800Km-esek. Talán valami szétrázódott vagy kilazult az adagolón, vagy benne, mert az alapjárat is magasabb lett. Minden esete Európába a gázolaj előszűrő még szép aranysárga volt. Na itt, a gázolaj nem ilyen színű. Láttam már sárgásat, de a legtöbb sötétzöld, szürke,fekete vagy ezek kombinációja. A motor melegedését, amit jó pár napja írtam, valószínű nem a ventilátor okozza, hanem az, hogy a termosztát szelep nem nyit ki rendesen, de ez még csak elmélet. Most már amúgy is minden nap hidegebb lesz, így talán nem lesz vele gond. Velünk minden OK, ma egész nap Ákos vezetett, én csak nézelődtem, bár nem volt semmi csak sivatag. :) Pont arra gondoltunk, hogy már úgy hozzászoktunk az össze vissza afrikai kreszhez, hogy furcsa lesz, ha nem előznek egyszerre jobbról és ballról is, valamit nem lépnek ki a kocsi elé riksástul, és nem kell derékig a szemétbe lépni, ha kiszállunk a kocsiból.

Mint azt tegnap írtam, ma elindultunk a főváros fele az oceán partra. 60Km után a román srácok már az út szélén álltak, és töltötték fel a kocsit vízzel. Kis vártatva, megérkezett Idomu a helyi fő arc is, tegnap is a táborba kevert, de nem tudom, hogyan talál meg minket mindenhol. Ha már egyszer mindenért pénzt kér amúgy is, így a kocsija után kötöttük az L200-ast, 20Km-en keresztül húzta is kb 80-al, de most pár perccel korábban, beült az L200-asba vezetni, és lekapcsoltatta a vontatásról. Talán azt hiszi neki nem fog melegedni. Ha minden igaz Idomu teljesen tönkreteszi azt a kocsit, hallottunk már eseteket az öregről.

***
Sajnos le kellett lépni a csoporttól, ugyanis ha maradunk akkor megint éjjel érünk be, viszont érdemben már nem tudtunk segíteni nekik. Az autójuknak még 320Km-t kell kibírni aztán a fővárosba konténerbe kerül.
Megérkeztünk a Hotel Saharába, kicsit később érkezett még néhány csapat akiket Bamakoba hagytunk alvás nélkül nyomják az utat, reggel 3-kor indulnak is tovább. Mi 6 kor indulunk majd. A holnapi cél Dakla, állítólag jó hely, mert a helyi király is mindig ott nyaral.

Talán ma már elindulunk hazafele a reggeli után. A mai cél Kiffa ez pár 100km-re van. Aztán megint lesz néhány nap amikor nem leszünk elérhetőek Mauritánia miatt. Megpróbálunk kevés időt tölteni Mauritániában, és gyorsan átkelni Nyugat Szaharába, aztán Marocco, Spanyolország, Franciaország,Ausztria, végül Magyarország a cél. A becsült hazaút napjainak a száma 12-15 körül van.
Sajnos új fényképeket még nem sikerült válogatni, ezt megpróbáljuk út közben ma elintézni.

***

A fényképek válogatása nem sikerült a rövid 800Km-es szakaszon nem volt rá idő. Este érkeztünk Kiffa-ba, ugyanabba a kempingbe amibe pár napja is voltunk, de most fele annyiért. Le kellett alkudni, mert nem volt rendesen víz. Este még egy rövid szervizt is megoldottunk. Hátsó kerekek előre, elsők hátra. A jobb hátsóba most nem volt annyi olaj a difiből, szóval lehet ott nem folyik, csak a múltkor rosszul takarítottam ki. Megcseréltük az akkumulátorokat , az egyenletes terhelés miatt, valamit megint öntöttünk némi olajat a difibe. Már csak 5-6 liter olajunk van, így lehet be kell állni valami szervizbe ezzel az olajfolyással.
Ugyan azon a szálláson volt egy másik bamakos csapat is, a 295-ös. Sajnos a kocsijukat a 29-es csapathoz hasonlóan rommá törték. Este megijedtek előzés közbe, és a zsír új L200-as néhányat pörgött. Volt még ott egy szintén román motoros, egy KTM 950-el, ő segít a honfitársain, mivel a borulás közbe elveszett a hűtő rendszer záró fedele, így most 50km után felforr benne a víz. Szerintem csak ennyi lehet a baj, de persze pár pörgés után, ki tudja.
Reggel korán indulunk Nouakchott (Mauritánia)  fővárosa fele.

Hát, nem volt sok kedvünk elindulni. Reggeli után bepakolás a kocsiba, röpke 3 óra alatt sikerült is. Szerencsére csak ketten megyünk vissza, mert valahogy több cuccunk lett, mint volt. Pakolás után átugrottunk az itteni első szállásunkra. (http://photo.seguere.com/)

Talán holnap már elindulunk visszafele…

A reggeli közbe, megbeszéltük, hogy most már ideje lenne rendbe tenni a kocsit a hazaútra. Az index volt az egyik legnagyobb probléma, de a hátsó üzem anyag tartályok tartó sodronyai közöl is leszakadt az egyik pár napja. Szóval volt munka. Szerencsére volt nálunk egy kapcsolási rajz, amin meg tudtuk lesi, hogy kb hol lehet az index relé. Meg is lett hosszas próbálkozás után melynek során nem lehetett életet lehelni bele. Meg kellett szüntetni az elakadás jelzőt, hogy inkább index legyen hazafele. Egy probléma megoldódott, a kanna tartó szintén. De mivel pár napja érdekes zajokat hallottunk a bal első kerék felöl így aládobtuk az emelőt, hogy meglessük mi lehet a baj. Ekkor egy elég nagy sokk ért minket és mindenkibe meghűlt a vér. A kerék kb 1cm-t lötyögött a csapágyon. Na most mi lesz. Csak elméletbe tudtuk a működési elvét, de még senki nem látott egy ilyen kapcsoló agyat szétszedve közülünk. Szerencsére befutott egy másik csapat aki részben már látott ilyet. Sajnos 2 torx bit fej elgörbült egy pedig eltört a kapcsoló rész leszerelése közben, de végül is sikerült újra zsírozni a csapágyat, és ráhúzni. Most szépen fut, és nem lötyög.
Délután ismét hívtunk egy szakadt taxit, hogy vigyen be a dzsungelbe a kézműves piacra. Na itt aztán voltak dolgok, Ákost már majdnem megverték az alkudozás miatt. De persze miattam volt (mike), mert annyira rámenősek itt némelyik árus, és persze meg is ismert, mér névről. És mindig kiabált utánam, hogy „Hey My friend” néhányan tudnak angolul, de főleg franciául beszélnek. A lényeg az volt, hogy ez az árus, el akart nekem adni 2 nyakláncot, de sokalltam azért  25E. Amúgy 50E ról indultunk. Aztán mivel nálam nem volt 20E papírba, így Ákostól kellett volna kérnem, de nem adott mert sok érte. (valóban sok) Aztán már a kezembe adta zacskóba, de én nem fizettem, mert nem volt mivel. Aztán egy másik árusnál sok más dologal együtt megvettem 10E-ért szinte ugyan azt. De folyamatosan azt mondta, hogy az övé az eredeti és azért drága. De mi lehet hamis egy csigákból készült nyakláncon, ezt már akkor sem értettem. Minden esete a végére valami miatt Ákost utálta meg.  Aztán egy másik árusnál Tádé következett, ott is Euróban fizettünk, csak sajnos a váltási tranzakció árát kifelejtették a kalkuláció alatt, és így a kialkudott árat sem kapták meg, ha visszaszámolják. Kb 40 percig zaklatták, hogy akkor cserélje vissza, na de ilyet mi nem csinálunk. Ők voltak a hülyék. Aztán Ákossal elmentünk megnézni a helyi a szobrokat. Na ott jó fejek is voltak, az alkuba be kellett dobni az egyik JCB-s sapkát is. Végül vettünk is 2 db jó 1méteres szobrot. Több Eutót hagytunk ott ketten, mint amit beszednek egy hét alatt. :) Mellesleg Ákost eléggé elkapta ez az afrikai cuccok gyűjtésem, jelenleg a szobába számtalan ilyen dolga hever szerte szét, nem is tudjuk, hova tenni őket, mert lassan már eléri a kereskedelmi mennyiséget ha ez még nem lenne az. A mai jótékonysági ceremóniáról le is maradtunk, úgy döntöttünk, mi inkább saját kezűleg adjuk azoknak akiknek kell, és nem így, mert a vízhangból ítélve itt valami nem stimmelt. Sajnos részleteket nem sokat tudunk, de még biztos lesz valami a hirekból odahaza ebből, az biztos, mert elég hangos szóváltások voltak. Kiderült ugyanis, hogy a korház, ami kapja a sok cuccot, az egy magánklinika, ekkor be is fejezték a lepakolást a kamionról. Sajnos további részletekkel nem szolgálhatunk, mert nem voltunk ott, és feleslegesen nem terjesztünk semmit.
Az eredeti terveink szerintem a 17. napon vagyis holnap reggel indultunk volna vissza, de sajnos annyi cuccunk van, hogy nem volt kedvünk, és időnk sem bepakolni a kocsiba, így a holnapi napot még biztos itt töltjük, valószínűleg a korábban említett medencés olcsó hotelbe, de ez már egy másik nap másik történet…

mike

A Desert Angels megérkezett Bamako-ba.

Ma a hivatalos túraútvonalat követtük, a teljes társaságnak viszont csak egy töredéke jött erre, ugyanis sok a fáradt csapat mindkét kategóriában és a legtöbb autó ma már közvetlenül Bamakó felé vette az irányt aszfalt úton. Az eligazítás reggel hatkor volt, a tábort fél kilencig nem hagyhattuk el, a kocsik vámpapírjait még 10 órakor is intézték, igazai amatőr szervezés. Újabb -1 pont a rendezőknek.
Miután nagy nehezen elindultunk, Budék fél km után úgy döntöttek, hogy ők sem vállalják be a 285 km-es terepszakaszt. Mi két másik Patrollal folytattuk a piste-t a szavannán át. Alig tettünk meg 25 km-t egy gyorsabb szakaszon látjuk, hogy előttünk egy autó karaván áll. Kiderült egy észt motoros bukott egy nagyot és megsérült. A bal kézfején kilátszott a csont, úgy szétszakadt a kesztyűje, a bukósisakja összetört, a motorjából elfolyt az olaj. Mikor odaértünk, már felállított valaki egy napernyőt és éppen fertőtlenítették, sínbe tették és kötözték a kezét. Az ápolást egy résztvevő végezte! Miután sikerült rádión egy köztes ember segítségével beszélni az orvosokkal, megtudtuk, hogy ők ma egy kocsiban ülnek és előttünk vannak 85 km-rel a terepen, ahonnét nem akarnak visszajönni már (az itinerben az szerepel, hogy minden nap két mentőautó megy a mezőnnyel, egy az elején és egy a végén… ). Mielőtt mi elindultunk a baleset helyszínétől, az volt a legutolsó koncepció, hogy rendőrök jönnek be a sérült motorosért és a kiffai katonai kórházba szállítják vissza. Azóta sem tudunk semmi biztosat sem a motorosról, sem azokról akiket itt megelőztünk a földúton, semelyikükkel sem találkoztunk az esti szálláson.
Folytattuk tovább utunkat dél felé hiszen még hátra volt a Mauritán-Mali határ és 250 km úttalan utakon.

Tegnaphoz hasonlóan, ma is a tengerparton kezdtem a napomat kis átmozgatással és fürdéssel a 17 fokos vízben. Utána összepakoltunk mindent és továbbindultunk. A ma esti kiffai auberge az egyetlen, ahol a két kategória hivatalosan is közös szálláson alszik.
Tíz óra magasságában indultunk el a kempingből. Az első stáció a főváros jó úton történő elhagyása volt. Tájékozódás szempontjából végig a két hét folyamán ez jelentett nehézséget, mivel a GPS térképünk úthálózata Mauritánia (és később Mali) vonatkozásában is hulladék volt.
Nouakchottot elhagyva DK-i irányban autóztunk 250 km-t a „halottak városáig”, Alegig (itt öltek meg két franciát tavaly). Az eleinte tiszta homoksivatagot lassan a füves, fás ligetes váltotta fel, a dombokon továbbra is homok, a völgyekben pedig szavanna. Aleget követően magunk után hagytuk a dimbes dombos vidéket, és 200 km kopár sík puszta következett. Az út melletti falvakra az iszonyatos szegénység, a tapasztott sárkunyhók, rozsdás fémlemezek, a rengeteg szemét és trágya volt jellemző. Az út mellett folyamatosan szabadon kószáló tevéket, szarvasmarhákat és kecskéket láttunk, rengeteg volt az elütött állat is, néhol száz méter alatt tíz felpuffadt dögöt számoltunk össze. Ez a vidék nem sok ragadozó állatnak adhat otthont, hiszen a kecsék őrizet nélkül szabadon vannak és az útszéli dögökből sem evett semmi.
A Kiffa előtti utolsó 150 km ismét sziklás hegyes vidéket érintett. Egy hágón való átkelés közben még felfelé menet, ’60-es évekbeli csotrogány kamionok karavánját kellett megelőzni a szűk hegyi szerpentinen. Ezek a monstrumok kb. 6 méter magasra vannak felpakolva, az árut hálókkal és ponyvákkal szorítják le és arról lehet megismerni őket, hogy mindjárt ledőlnek az úttestről.
Ahhoz, hogy hű képet kapjunk a kiffai kempingről, egy futóhomokos, kecskeszaros, rozsdás dróttal körbekerített dombot kell magunk elé képzelni. Megérkeztünk után beálltunk a Bud Spencer Team sárga mikrobusza mellé, Viktorék meghívtak minket egy finom kolbászos rántottára ami igazán jól esett a sok konzerv után. A táborban volt egypár illetékes is, akik este kipecsételték az útlevelünket Mauritániából, jóllehet a Mali határtól még 150 km szavanna választott el minket. Az este folyamán még meghallgattunk egy se füle se farka értelmetlen beszédet a főszervezőtől és Iduomutól, újabb lehetőséget biztosítottak, arra, hogy pénzt adjunk nekik, de most az egyszer nem jött be, megúsztuk az IFA-t. (Eddig, na de van még egy return jegyünk Mauritán földön.)

Végre nem kellett korán kelni és elpakolni a sátrat. Sétaképp meglátogattuk, a közeli halpiacot. Na már értem mért kellett az oltás. Amit ott láttunk az leírhatatlan. Sajnálatos, hogy ez van itt, pedig fehér homokos a tengerpart. Szerintem ez egész országot el tudná látni egy megfelelő turizmusszervezés. Na de itt nem biztos, hogy a kormány is akarja, hogy az emberek öntudatra ébredjenek. A mai nap pihenő nap lesz, kimegyünk a városba, talán kocsival, bár most nem nagyon tudunk kiállni a többi kocsitól, de ha beugratunk a kertbe akkor megoldható.

Reggel gondoltam elkezdem írni ezt a blogot, ami majdnem meghiúsult a laptopunk rossz állapota miatt, ugyanis szétcsúszott a vinyókábel, de a töltése is nagyon beteg már. Jelenleg szigetelő szalag tarja össze, hogy legyen némi töltés. Most végre volt némi időm szervizelni a kocsit. Valami miatt a tankból eléggé omlik kifele a gázolaj, most csináltam vele néhány dolgot, kicsit elállt, de meglátjuk mi lesz. Végre ki tudtam takarítani a difinek a levegőztetőjét, hát nem volt egyszerű, eléggé el volt dugulva. Sajnos az olajat nem csak kifele nyomta hanem a jobb hátsó fékbe is, így azt is ki kellett takarítani. Talán lesz fék is. A difit felöntöttük motorolajjal, azért ezzel, mert csak ez van. Aztán ha meg túl sűrű akkor esetleg úgy járhatunk mint itt az egyik csapat, akiknek összeégtek a lamellák a difibe, így nem tudtak kanyarodni, és ennek következtébe a sok súrlódástól szétrobbant az egyik hátsó kerék is.

Jelenleg mindenki az óceánba fürdik, csak én nem, mert előtte rendbe kell magam szedni, tiszta olaj és gázolaj lettem a kocsi alatt. Remélem megérte. :)

Itt Mauritániába nincs semmiféle  magyarországi térerő, így az SMS-ek nem érkeznek meg, valamint mi se tudunk küldeni és telefonálni sem. Egyébként elég érdekes az ország, sok a homok, tegnap idefele vezet kb 200Km keresztül jöttünk egy aszfaltozott úton melyen mind a két oldalán homokdűnék voltak, és elég erős volt az oldalszél. A kocsi első futóműve már homokfújt, néhány helyen elég fényes.  Sajnos a krómozott felniket is megkezdte a homok, így azok már sose lesznek fényesek.

Most indulunk be a belvárosba, állítólag elég kemény hely, így nem is megyünk kocsival, fogunk egy taxit. Legalább is ez a terv.

Ákos ott hagyta abba, hogy kivettünk egy szobát az Al Jazira hotelbe. Persze lehet nem így kell írni a nevét, na de ez nem is érdekes. Mellesleg a neve olyan bicskanyitogató szerintem.

Na mindegy, a lényeg 50E volt 2 főre, de persze 3 an aludtunk. A 3 ágyas szobát nem is ismerték. A lényeg a halba volt internet. Így a 9. napi blogot és némi képet fel it töltöttük aznap. Volt mivel már nem akartunk időt veszteni az alvástól így a szobába szépen bevittük a kemping gázt, és Ákos szépen megfőzött a szoba közepén, jó bamakos módjára.

Volt még a hotelbe néhány csapattárs is. Reggel 7:00 ra be kellett érni az eredeti táborba, ami kb 100km –re volt. De errefele 100Km az nem sok mindent jelent, az olyan mint a szomszéd falu. Meg aztán már mi is hozzászoktunk, hogy napi 600-800Km et megyünk. Az eredeti tábor olyan rossz helyen volt, két homokdűne között, hogy a kemény terepjárók is elakadtak befele menet az éjjel. A mikor mi odaértünk elkezdtünk bemenni, persze mivel mi országútról jöttünk így az első kerékhajtás nem volt bekapcsolva, de mire ez eszünkbe jutott már jött is az első homoktenger, és már nem lehetett megállni, kiszállni és betekerni. Nagy gázzal szépen átmentünk a táborba, ott hallottuk, hogy sokan elakadtak az éjjel. Amúgy az eligazítás miatt és a kocsibiztosításunk miatt jöttünk a táborba. Amit elvileg a hotelbe kellett volna megkapni, de mire odaértünk már valami elvitte a táborba.  Na mondanom sem kell, a miénk a táborba se volt. Most se tudjuk hol lehet, a hadsereg elvileg megkapta a listát, hogy van, csak az igazoló szelvény nincs nálunk. Idomu az itteni főmufti, arra kell hivatkoznunk ha valakinek nekimegyünk az utcán a géppel. Maliba pedig kell venni másikat, és a szervezők kifizetik. Mellesleg itt pénzzel mindent lehet venni, szó szerint mindent. :) Akinek nem volt vízuma az azt is tudott venni. Ezen felbuzdulva hazafele megpróbálunk venni egy Senegal-i vízumit és akkor Dakar fele megyünk haza. Egyébként magunk mögött hagytuk a versenyt, jelenleg Mauritánia fővárosába Nouakchott-ba vagyunk a Hotel Sabat kertjébe kempingezünk a túra kategóriásokkal. A verseny innen felment még Atar városba majd ugyan ezen az úton vissza az egy több 100km –es kitérő lett volna így úgy döntöttünk, hogy mostantól a túrásokkal megyünk. Amúgy több csapat így döntött, igaz hogy a verseny sok szép helyen megy át, de túl feszített a tempó, és aki nem tud 130Km-et menni aszfalton, ez egész egyszerűen nem éri magát utol, hát ha még szerelni is kell valamit. Egyébként az óceán partján vagyunk ám, sok kagyló van a parton, de nem olyan szépek. Gyűjteni nem érdemes. Itt annyi van, hogy a hotel járdája is szinte csak kagylóból van, pert a homokba annyi van, hogy senki nem válogatja ki. A holnapi nap a túrásoknak szabadnap, így nekünk is. Kár hogy az itteniek nem tudják értékelni a tengerpartot, így elég sok a szemét. Persze hatalmas a szegénység, ez le se írható.

Az autónkkal jelenleg nincs probléma, még egy kis olaj hiányzik a difiből, az indítás kézzel valósul meg, mivel itt nincs 24V-os izzító gyertya. Lehetséges, hogy annyira örega járgány, hogy ilyen már itt sincs. Amúgy itt Mauritániába a kocsik 90% Mercédesz. Elég furca látvány amikor csak az van az utcán. Olyan mint nálunk volt a szocializmusba, mindenkinek ladája volt. Persze szinte mind törött, és szakadt. Ja és nem használnak indexet. Helyette dudálnak, egyet vagy kettőt. Na ettől olyan hangzavar van, hogy senki nem tudja, ki miért dudál. Mondjuk engem nem is érdekel, én Daisy-vel arra megyek amerre akarok, az első vas mindent elsöpör ha kell. :). A kereszteződésekbe sincs ám kresz. Aki jön az megy, egyszerre minden irányba. Volt hogy katonaságot előztünk záróvonalon a megengedett sebesség felett. De errefele nem sok mindenkit érdekel. Amúgy itt afrikában minden úton, ha 2 sávos (jaja van ilyen is) ha fél sávos, ha akár milyen a sebességhatár 100. A helyiek tolják is neki a mergával. Az itteni pénz 1:1 arányba van a forinttal, így itt nekünk elég drága minden.

Még maradunk itt, szóval folytatás következik.

Ott hagytam abba, hogy tegnap úgy döntöttünk, hogy a 770 km-es táv ellenére elkezdjük keresgetni a pontokat, mert gyakran szép helyekre vezet, és ez a tegnapival is így volt. Az első pontot mint már említettem nem találtuk meg, de a másodikat és a harmadikat annál könnyebben és a harmadiknál találtunk is internetezési lehetőséget, ahol fel is töltöttük tegnap a blogot és a képeket, remélem tetszik, ha nem akkor tessék hozzászólni, hogy miről írjunk illetve miről ne!!!
Miközben töltöttük fel a képeket utánunk jött két másik csapat is egy kicsit netezni. Ők is követték azt a felállást, hogy egy valaki maradjon a kocsinál, közben legalább tudnak enni, inni. Vettek is két fél grillcsirkét, amit én is megláttam, mondanom se kell mennyire megkívántam, de azért a félsz visszatartott, nem akarok semmiféle fertőzést elkapni  főleg nem lefele menet. Na de amiért elkezdtem ezt mesélni, hogy a srácoknak sem sikerült semmit elkapniuk a csirkétől, mert mire megterítettek a motorháztetőn és nekiláttak a csirkének,  elmozdultak két métert a kocsitól szólni a harmadik srácnak, a helyi kölykök megpattintották a terülj-terülj asztalkámat. Nem akartam hinni a szememnek, de Ők sem ;)
Internetezés után gyorsan tovább vettük az irányt a következő megadott koordináta felé, ami az óceánpartra mutatott. Egy partra vetett hajót kellett megtalálni, meg egy köven egy betűt, de mi nem bírtuk ki az óceán közelségét, így az első adandó pillanatkor lementünk a partra. A hajóig még többször megtettük ezt, a fotók majd bizonyítják ;)
Sikerült  megtalálnunk a partra vetett rozsdázs hajót, ami tényleg egy nagyobb darab hajó volt, nem kis pedig egy kis halászcsónak! Sikerült itt egy nagyobb lélegzetvételű szünetet vennünk, egészen naplementéig itt voltunk vártuk a jó fotózási lehetőséget, és kerestük az elrejtett betűt a hajó oldalán. Közben Mike kagylót gyűjtött, én meg Tádé neiindultunk az óceánnak, hogy körbejárjuk a hajót. Én hamar visszafordultam, mert féltem, hogy jobban lebetegszem, és maradtam a vádliig érő vízben. Eközben Tádé rendületlenül kereste a betűt a hajó oldalán, ami szintén nem lett meg, de nem csak nekünk nem.
Közben néztük, hogy a többi csapat hogy ássa el a kocsiját a parti homokban, majd hogy próbálja kiásni. ;)
A nagy pihenő után nekiindultunk a maradék 4 pontnak, amiből az egyik a dakhlai termálforrás megtalálása lett volna, de sajnos egy körül értünk volna oda, így kihagytuk a nap többi checkpointját. Az igazi ok amiért így döntöttünk, hogy közben eljutott hozzánk CB-rádión a hír, hogy a kijelölt tábor körül iszaptenger van, és kb 15 autó alvázig süllyedt ez idáig, ezért egy alternatív tábor lett kijelölve. A másik hír, miszerint reggel hajnali 5-kor lesz az eligazítás még inkább a sietésre késztetett minket, de így is csak egy órára értünk a táborba. Ezután jöhetett az esti ceremónia, aminek mára teljesen kialakult menetrendje van, Tádé sátrat állít, Mike körbevizsgálja az autót, én közben levest teát és valami főételt főzök. Közben persze „megvitatjuk” hogy, hogy lehet ekkora kupi a kocsiba, Mike-ra rájön, hogy „kiszór mindent”, minek kellett ennyi cuccot hozni, stb… Valahogy nem nő a hely a kocsiban, igaz mostanába Tádé állandóan kibontva tárolja a hálózsákját a kocsiba, mert beleízzad az éjjel, illetve ezt állítja, de hát… ;)

9. nap

A mai nap csak arra van szánva, hogy átkelljünk Mauritániába, ezért fél 5-kor fel is kelünk, én elvitetem magam Bosy-ékkal az eligazításra, ami a másik táborhelyen van a mocsár túloldalán, addig a többiek összecsukják a sátrat és menetkész állapotra hozzák az autót. Ez volt a futam alatt az első eligazításom. Kb így néz ki:
Ősszetömörül a versenyző brigád, és mindenki megpróbálja leadni a tegnapi versenylapját, mivel nem ért be az előző nap időben. Majd a megadott időpontban a mi Gézánk előkúszik a lakókocsiból, természetesen teljesen szétaludt fejjel, majd eslüt egy jó poént, ami ma így hangzott: „Ki találta ki, hogy 5kor legyen az eligazítás? Ki terjesztette?” Erre persze mindenkiben meghül a vér, hogy hiába keltünk fel, mert hát reggel lassan kapcsol az ember, főleg ilyen rossz ugratásokra. Ma elmondták hogy mindenki legyen türelmes a határon kb 6 órán át fog tartani, az aknamezőn, ami a senki földje tartsunk balra, és hogy mauritániában a katonák nem fognak lehúzni minket kemény eurókkal, mert kollektíve lettek megkenve :D
Jahh igen és hogy a mauritán kötelező biztosítást a Hotel Al Jazira-ban Nouadhibou városában át tudjuk venni, vagy ha nem akkor ott kössünk és a különbözetet kifizetik. Végre egy megnyugtató hír. Sajnos a hotel 100km-re van a szálláshelytől, de nem tudunk mást csinálni arra kell majd mennünk, csak még előtte á kell kelnünk a határon.
5:30 körül elindultunk a 160 km-re levő határhoz, féluton még teletankoltuk a kocsit, mert itt elég olcsó 0.4 Eur / liter bár nem túl jó minőségű, de állítólag Mauritániban 300 Ft körül lesz.
A benzinkúton eldugtuk illetve megittuk a maradék alkoholokat, és rástartoltunk a határra.
Kb 20. bamakós autóként sikerült megérkeznünk, gyors nyomtatvány kitöltés, autóval helyezkedés, formanyomtatvány leadás, ekkor kb már 9 óra lehetett.
Ettől fogva nem történt semmi kb délután 3-ig, kinn álltunk a napon és vártuk hátha halljuk a nevünket, de csak nem jött Mike és az én nevem, mert Tádé időkben megkapta az útlevelét, de mienk valahogy a pakli aljára került. ;) ?
És megkaptuk, pedig már azt hittük, hogy a napon aszalódunk meg, én már éreztem, hogy kezdek leégni, és milyen jól megmarad megint a szemüveg helye, és sajnos nem is tévedem. Most nyögöm a nappali vagánykodásom. ? De vissza a határhoz, kiütöttek ezzel minket, a marokkói rendszerből, mehettünk a vámra, majd a vámos ellenőrzött minket közben a vámost ellenőrzi a csendőr, a csendőrt a titkos rendőr, meg őt még valaki, igazából már nem is bírtuk követni, ki kicsoda.? Még a végső marokkói kilépési stáció egy olajfa alatt ülő nagykönyvbe, vagy kőbe felvéső írnok érintése volt, vagy mellette lévő irodáé, mi az irodába soroltunk, és ezzel elhagytuk Marokkót.
Következett 3 km senki földje aknamező. Gyorsan vártunk egy bamakóst és udvariasan próbáltuk magunk elé engedni, de nem akart jönni senki. Ekkor megláttuk néhány franciát akik lakókocsival már sikeresen elásták magukat az aknamezőn, gondolom gyöngyözött a homlokuk, és nem csak a 30 fok miatt.
Mi beálltunk Villám Gézuék mögé hátha átvezetnek minket, de ők csak forgattak rendületlenül, így nem vártunk és megindultunk. Azért láttuk voltak korábban merész vállalkozók, aki itt adták át kocsijukat robbanás és füst formájában a környezetnek. A táj homokkő rengeteg szemét, gumiabroncsok, és kőrakások, amik az eddig fellelt aknákat jelzik.
Gyorsan áttekertünk ezen és leadtuk papírjainkat a Mauritán rendőrségnek, ahol egy 20 négyzetméteres szobában kellett kivárnunk a sorunkat. Elég lassan haladt a nagykönyvbe vésés, közben az a rendőrök összevesznek az általuk kitalált rendszeren, és mindezt előttünk, mókás volt ;) De ezen túljutottunk, majd ismét csendőr, és vám. 10 Eur vámilleték..
Elindultunk a hotelba ahol természetesen nem volt a biztosításunk, de kivettünk egy szobát, mert már nagyon kellett a fürdés és pihenés, viszont, holnap cserében korán kell kelnünk.

Ákos 

Kezdem az elején a tegnapi nap befejezésével. A nagy internetezésben  amit én kezdtem Mike elhagyta a pendrive-ját, vagy csak a rossz memóriájának köszönhetően nem emlékszik, hogy elhozta, ezért ma reggel ott kezdtük a napunkat. De ennyire nem szeretnék előre rohanni az időben. Most leszögezem, hogy nem fogok annyi műszaki, autótechnikai dologról írni, mint a Mike, mert nem értek hozzá, meg annyira nem is érdekel ;)

Tegnap kb. 15. csapatként értünk a táborba, ennek köszönhetően megkaptuk a napi szakasz teljesítéséért kapható pontot, és egy delux helyet sikerült foglalnunk a kősivatagban, ami egy homokos átfúvást jelentett. Mondanom se kell, hogy mindenki irigykedett ránk, hogy nem a köveken kell feküdnünk, ezért a szomszéd csapatot megkértük, hogy bármi áron védelmezzék ideiglenes alvóhelyünk, mert a hiéna banda arra pályázik, gyorsan oda is dobta a srác a bakancsát, ami igazi vegyi fegyver 10 méteres körzetben. Persze a mienk se kutya, de az max. 2-méterig hatásos :p

Védelmi szerepükért cserébe megkértek minket, hogy vigyünk nekik 10 üveg sört, én gondoltam hogy csak vicceltek, de Tádé teljesen komolyan gondolta, így a boltban nagy aktiviti árán elmagyarázta, hogy a 6 kenyér és két karton ásványvíz mellé kéne még 10 sör. Hát sikerült is venni 12 darabot, Tádé mája dagadt is a büszkeségtől, Mikeval mi is csak elismerően tudtunk rá pillantani, hisz muszlim országban sört venni az első helyen nem kis dolog. Vásárlás közben én gyorsan elolvastam az emailjeimet, de annyi időm nem volt sajnos, hogy mindenkinek válaszoljak, de majd szépen sorban próbálgatok. Eközben Mike és Tádé egy helyi vezetésével bement a susnyásba (sikátoros rész) tölcsért venni. Igazán diadalittas nap a mai, mindent meg tudtunk venni, időben a táborban voltunk, huhuhu ;)

Ezután gyors blogfeltöltés, majd USB otthagyás, és vissza a táborba ami a dűnék között kb 13 km-re volt a várostól.

Mondanom se kell rendesen körülálltak minket, mindenki egy kis részt szeretett volna az első osztályú fekhelyünkből, de hát ki korán kell…..:D Tádé gyorsan átvitte diadalittasan a söröket a szomszédnak, és mondta, hogy nem volt könnyű meg drága is volt (20 EUR) és csak 1 m/m %-os de hát sör. A srácok is meglepődtek, hisz ők is csak poénkodtak, de hát mi teljesítettük a kérést így kaptak is a sör után, amiről kiderült , hogy bár sör de alkoholmentes :D Ettől Tádé egy kicsit letört, de hát a csúcsról lehet csak nagyot zuhanni. ;)

Gyorsan elkezdtünk főni, gulyáslevest, meg tésztát vegyítettük, közben átugrottam a dokikhoz, mert már napok óta fáj a torkom, szerencsére műtéti beavatkozás nélkül tudták orvosolni a problémámat egy vizsgálattal, meg gyógyszerrel. Mire visszaértem a leves már el is készült, mondanom se kell hogy bár a nagymama szintet nem érte el, de a körülményekhez képest kiváló lett. Ezután gyorsan feldobtuk a második fogás ami sólet konzerv volt csípős kolbásszal. Tádé, amikor meglátta a konzervet majdnem elsírta magát, hogy kb. ez a fajta a legrosszabb, neki kellett volna ezeket megvásárolni, mi meg csak néztünk Mikeval, mivel nem vagyunk túl nagy páncélos ételfogyasztók, Tádéval ellentétbe, de azért nekirugaszkodtunk. Hát tényleg nem bírtuk mindet megenni, de nem azért mert olyan sok volt :D Sajnos ebből van még vagy 8 konzerv, úgyhogy gyorsan átsoroltam az adományok kategóriába.

Napok óta penész szagot éreztünk a kocsiból, de nem tudtuk honnan jön, és igen, sikerült ezt is ma felderítenünk, TV paprika formájában, bár már formában nem is hasonlított rá. Ki tudja, hogy került be a kocsiba, de gyors és biztos úton került a szemetesbe, amit nagyon sajnáltunk, mert jól jött volna az első napokban, csak nem tudtunk róla.

Lefekvés előtt még gyorsan elmosogattam, hogy ne reggel menjen vele az idő, illetve a tegnapi mosogatásból okulva reggel tovább kell sikálni :D Egyre jobban megy a mosogatás, lassan már csak egy csepp víz kell hozzá ;)

Közben beérkezett lassan mindenki, a felborult 29-es autó is a saját kerekein tudott bejönni, oda is parkolt mellénk. Szerencsére az autó be volt csövezve,így a srácoknak és az autónak is csak külsérelmi nyomai maradtak.

Bosy team és a „cigány kölyök” is megérkezett. Reggel nem jöttek velünk mert más útvonalon akarták kerülni a speciális szakaszt, amit nem igazán értettünk, hisz Tádéval magyaráztuk nekik, hogy az hosszabb, és a Maroccó Mauritán Algér határtól megy nem messze, ami nem biztonságos, és tiltott zóna, de hát ők  kitartottak a saját tervük mellett, aminek az lett az eredménye hogy 80 km után egy teára meghívta őket a rendőr,  és visszafordította őket, így jöhettek utánunk.

Lefekvés előtt még gyorsan tisztálkodtunk egy kicsit, főleg láb tájékon, mert arrafele kezdett eluralkodni a … :D gyorsan kidobtuk a kukába a zoknijainkat, és lábat mostunk.

És akkor a mai napról:

Helyi idő szerint fél hétkor keltünk, mert 7 kor már eligazítás volt, ahol megkaptuk a mai versenylapot, amin 10 feladat van a mai 750km-es szakaszra. Elmondták a tegnapi balesetet, meg hogy valaki az éjjel a tábor mellett elütött egy kecskét és egész éjjel sírt emiatt.

Ettünk ittunk és el is indultunk a város fele, ahol tegnap interneteztünk, mert ott kellett volna megtalálni név alapján egy pékséget, illetve Mike pendriveját megkeresni, hátha ottmaradt és megtalálták. Hát a kettőből egyet sem sikerült abszolválnunk. Tádé azonnal a pékséget kereste, én meg Mikeval egy darabig vártam, hogy kinyisson az internet elérését biztosító lyuk :D Idő közben én is elindultam keresni a boltot, tele volt a piac bolyongó bamakósokkal, senki nem találta. Ahány helyen kérdeztem mindig más irányba mutattak, vagy azt mondták, hogy ez az a bolt. Van üzleti érzékük a srácoknak. Bő egy óra után feladtuk a keresgélést,  és lemondtunk a pendriveról is mivel nem volt a kávézóban. L

110-es tempóval nekivágtunk a következő pontnak. Jól bírja az autó, bár attól függ, hogy milyen minőségű gázolajat sikerül tankolnunk. Tegnap egy shell-nél tankoltunk azzal nekem nagyon jól jött az autó, de úgy látszik a mai is ízlik neki.

Hihetetlen, hogy itt vagyunk Afrikában a Szahara szélén és esik az eső, és eddig minden éjjel nagyon hideg volt, kivétel talán az utolsót amikor majd megsültünk.

Egy kis visszatekintéssel kezdeném. Szerencsére sokan beérek, köztük a níva is, ami a reklámfilm forgatás alatt, kicsit szétesett. Szerencsére a níván külön van a lengéscsillapító és a rugós tag, mivel a lengéscsillapító kiszakadt az alvázból, azt ma reggel a Bosy team kiselejtezte. :) A szétszakadt fékcsövet ledugózták. Így csak a bal elsőn lesz rendes fék a jobbon meg csak egy kicsi, mert az egyik fékkör megmaradt :). Elismerésünk a 06-os Nívás csapatnak. Akiknek a neve „Cigány gyerek az égből”, hogy ilyen sok és súlyos műszaki probléma után még mindig versenyben vannak, és még a haza utat is ezzel a kocsival tervezik.

Most akkor nézzük mi van velünk.

A tegnapi verseny lapot sajnos nem tudtuk leadni, mivel reggel elfelejtettük felvenni vagy nyoma veszett, pedig ez volt az a nap amikor legalább 8 koordinátát megkerestünk, reklámfilmbe is szerepeltünk, de sajnos mégis az van, hogy semmit nem ér, mert nincs meg a verseny lapunk. :(. Egyébként a kézi izzítás jól működik. :). Most minden reggel, dróttal izzítunk a 12V-os akkumulátorról. Miden izzítással kapcsolatos elektronika ki lett kötve, hogy még véletlenül se kapcsoljon 24V-ot a gyertyákra. Még egy szett „Buzsi”-t ahogy itt mondják nem akarunk venni. Tegnap óta melegszik a kocsink, ez azt jelenti, hogy most a vízhőfok mutató függőlegesen áll. De az az érdekes, hogy mindig, ezt a hőmérsékletet tartja, ha tartósan gyorsan megyünk (100-110), vagy ha lassan terepen, akkor is, mindig ugyan olyan meleg. Egyébként valószínűleg a viszkó ventillátorunk kezdi megadni magát. Kézzel tekerve, már sokkal lazább mind volt. Lehetséges, hogy az egyik szervizbe szétszedetjük, és megcsináltatjuk. De az is lehet, hogy ez a normál hőmérséklet.  Egyébként az itteni autószerelők, olyan gyorsan dolgoznak, hogy mire kettőt pislogtunk már leszedték a ladáról a váltót. :) Már a miénket is le akarták zsírozni, meg szétszedni, de mondtuk, hogy NO. :) Mondhatni elég szabadra engedik a gondolkodásuk, amikor egy autót kell szerelni. Itt nincs lehetetlen, nem számít, ha nincs gyári alkatrész. Mindent megoldanak! :), Volt egy landrover-es csapat, akik ugrattak egy 1.5méterest, ennek eredménye, hogy a két első lengéscsillapítójuk szétrobbant. De még ezt is megoldották! :). Mellesleg, tegnap este leszakadt a CB rádiónk. Most kábelkötözők tartják, ideiglenesen. Talán este a táborba meg tudjuk javítani, ha lesz rá idő. Tegnap 30Km –en keresztül  tartottam. Mivel csak az egyik fele borult le, így elég kényelmetlen pózba kellett tartani. De arra nem volt idő meg alkalom, hogy megálljuk és teljesen leszereljük.

Akkor nézzük a mai szakaszt. Hát igen, ez ki kellet hagyni. Szóval most aszfalton biztonságos úton megyünk a következő tábor fele. A mezőny nagy része bevállalta, de nekünk, csak 60l gázolajunk volt, és ez egy olyan szakasz, ami bevisz a sivatagba, Kő, homok, sóstó medrébe. Mivel ott 400Km körzetbe nincs semmi, így nem vállaltuk be. A következő napokban valószínű megint kihagyunk néhány speciál szakaszt, mivel ki akarunk menni az óceán partra.

Tegnap óta a tanksapkánk megint nem zár rendesen, így bejön némi gázolajszag, de talán ezt is veszünk másikat. Ja, egyébként tölcsért azóta se tudtunk venni, egyszerűen nem árulnak. Talán ezért tűnt el. Hmm. Ma reggel, mivel nem sietünk sehova így előszedtük a sárkányt,  a szél a pont megfelelő volt.  Egyébként ez az egész ország csak Kő, ami a hideg meleg változástól folyamatosan megy szét.

Most 19:00 van azaz az itten idő 18:00 már bent voltunk a táborba, ami Smara város szélén van. De most be kellett jönni vízért, kenyérért, és némi internet hozzáférésért. Különösebb dolog ma nem történt, mivel végig aszfalton jöttünk.

Mellesleg a laptop most már totál gáz, a töltőt már rá kellett szigetelőszalagozni, mert semmi más pózba nem hajlandó tölteni. A telefon térerő is csak a nagyobb városokban van, így elnézést mindenkitől, hogy a válaszok olykor napokat csúsznak.

Folytatás holnap….

Reggel 6-kor keltünk, gyorsan átnéztük a kocsit, hogy a tegnapi út milyen károkat okozott. Szerencsére semmilyet, egyedül az üzemanyag tölcsérünk hiányzott, amit valószínűleg leloptak a tegnapi szálláson, vagy napközben így kölcsöntölcsérrel telelöttyintettük Daisy-t diesellel.

Jahh , igen a táborba az éjszaka során megérkeztek még jó néhányan, illetve sokan nem. Volt aki a sivatagba éjszakázott mert eltévedt a piste-en, volt aki Zagorába éjszakázott a szervízben mert széthajtotta az autót. A 06-os és 12 csapat 3-kor érkezett meg a táborba, a Niván  váltót cseréltek 650 Euró-ért, a Bosy patrolon pedig kormányösszekötő csere, gömbcsuklóhegesztéssel 65 Euró-ért. Lehet legközelebb egy szakadt kocsival indulunk egy héttel korábban, mert itt a javítás sokkal olcsóbb :p

Reggel mindenki szerelt, Mike ismét gyertyákat cserélt 5-öt, én átpakoltam a csomagokat, meg a kajákat, illetve amire nem volt szükségünk abból osztogattam, hogy fogyjon, és könnyebb legyen a kocsi. Rettentően túlterveztük az élelmiszert, már mi is, meg még amiket a családok belecsempésztek, abból egész Afrika jól lakik, és ez meg is fog történni, mostantól minden nap könnyítünk  ezzel a módszerrel az autón, már két rekeszt sikerült kiürítenem a reggel ;)

A mai szakasz az elmúlt napok legkönnyebb etapja volt. A pontjaink számát most akár meg is tíz szerezhetjük, még nem biztos mivel nincs meg a mai versenylapunk és azt mondták, akkor bukjuk a mai pontokat, még majd könyörgünk!

Benne voltunk ma néhányszor a madárember által készített reklámanyagban, remélhetőleg viszontlátjuk majd magunkat. ;)

Ezen a bohóckodáson ma szétment a Niva jobb első felfüggesztése, szétvágta a fékcsövet is, reméljük azért még ma beér!

Szóval ott maradt abba a dolog, hogy megvettük a gyertyákat, és elindultunk az internet kávézóba feltölteni a tegnapi nap eseményeit. Megegyeztünk a másik két csapattal (12-es Bosy team, és a 06-os Endre úrunk vezette Cigány gyerekek az égből ), hogy nem várjuk meg őket, mert mi amúgy is rövidítünk a piste-n (ez igazából valamiféle makadám út, elején döngölt föld volt, aztán a többit majd mindjárt megírom ;) ) illetve szeretnénk a szállásra érni sötétedés előtt, és meleg kaját enni, esetlegesen ágyban aludni. Már most megsúgom hogy nem így lett. ? 
Elindultunk tehát a szállás fele Tádé vezetett én navigáltam, Mike hátul pihizett. Még ki se értünk a városból már leintett minket egy motoros srác magyar címeres kezeslábasban, hogy megszereli a kocsinkat, ami természetesen tökéletes állapotban volt, így egy ajándék kulcstartóval nem túl érzékeny búcsút vettünk Tőle és nekivágtunk a 130 km-es (légvonalban) piste-nek. (csak megjegyzésként kérdezgettük más csapatokat, hogy milyen útra számíthatunk, és mindenki mást mondott, illetve a kerülő út 250 km lett volna). 4km aszfalt út után döngölt földút következett amin kisebb homokfúvásban a nyugvó nappal szemben 90-es tempóval döngettünk. Nagyon meg is örültünk hogy így egy órán belül a szálláson leszünk, hahaha…. :D
Természetesen a kétsávos út közepén haladtunk, amikor egyszer csak 60-nal sikerült rámennünk az út közepén vonalban húzodó körakásra, de Tádé okosan mentette a helyzetet, így nem történt probléma. Gyorsan újragondoltuk a dolgokat, átültem a volán mögé, Tádé navigálni, és mentünk tovább. Szépen lassan besötétedett, és szerencsére a szél is elállt.  
Furcsa módon jelzik itt, hogy vége az útnak, egy betonhenger van keresztbeállítva jelzés és világítás nélkül, persze mi ésszel mentünk és észleltük időben, de szerintem voltak már áldozatai. Ettől a ponttól kezdve kezdődött életem eddigi legfárasztóbb 100km-e. Kocsit gyorsan átváltottam felezőbe, és nekiindultunk a homokos köves, folyómedres úttalan útnak. Igazából nem is úttalan, inkább rengeteg út van rajta, nehéz dönteni, hogy merre a jó, és könnyű el is tévedni, most már tudjuk, hogy sok csapatnak ez sikerült is, szerencsére, Tádé tökéletesen navigál és egyszer sem tévedünk el, még csak vissza se kellett fordulnunk.
Igazából nem tudom rendesen leírni, hogy milyen úton kellett mennünk de kb. így tudom megfogalmazni: kis-szikla, nagy szikla, kis patak, nagy folyó meder, homokdűne, mosófa mintázatú rázópad (mi csak ennek hívjuk), amilyet híres autógyárak millió eurókért építenek, itt a természet ingyen adja. Volt néhány csapat aki megelőzött minket az úton, én nem értem milyen felfüggesztésük van és hogy, hogy bírja, de csak ugráltak előttünk a buckákon.
Végül 4-5 óra vezetés után 10 körül megérkeztünk a táborba, testileg lelkileg lestrapálva. Meglepődve tapasztaltuk, hogy a csapatoknak kb. a fele volt még a táborban, és elismerő szavak dícséretében a versenybíró beengedet minket a táborba. Gyorsan kőtelenítettük a sátorhelyet, aztán felállítottuk. Melegítettünk levest meg konzervet, majd utána bedűlve a sátorba elaludtunk.

Hát a mai nap is egy műszaki problémával indult, Daisy megint nem akart indulni. Ez már nem is akartuk elhinni, de ebbe is Ákos a hibás, mert már tegnap keltette a pánikot, hogy nem lesz jó. :)
Most meg az történt, hogy a tegnapi vásárlás, ahol vettünk izzító gyertyát nem volt annyira sikeres, mert a muki a 24V-os helyett valószínű 12V-ost adott. Kb. 5 másodpercig bírhatták, és vége lett. Töltöttünk még némi zsírt és olaj keverékét a difibe, de még kell bele, mert csak fél liter ment bele ugyanis utána kiszakadt a zacskó és megsemmisült a maradék. Reggel megint a Níva húzott be minket. A mai speciál szakaszt ki kellett hagynunk, ugyanis nekünk venni kell gyertyákat, a nívának sír a váltója, a 12-es csapat ki most szintén velünk tart, akiknek ugyan olyan kocsijuk van mint nekünk, csak rossz a kormány összekötőjük és ha gyorsan menne akkor elkezd szitálni az autójuk. Meg eddig már vagy 30l motorolajat is belepumpáltak. Szerencsére a miénk egyáltalán nem eszi az olajat. (eddig) Még kb 50km és elérünk a szervizbe, ahol mi megvesszük a gyertyákat, és valószínű el fogunk tépni, mivel ma már nem akarunk este (éjjel) vezetni. A szerviz után még 150Km földút vár ránk.
Most vettünk megint egy 6-os izzító szettet, persze most is 12V-ost, de most már a kocsit alakítjuk a gyertyához.

Folyt. köv. ...

Na ez volt az a nap, amikor majdnem sokkot kaptunk, és a blog írásakor is még úton vagyunk.
Kezdem azzal, hogy reggel felkelés után, kicsit tébláboltunk az este felvert táborba. Mindenkit megkínáltunk jó kis hazai unikumokkal. Néhányan kaptak is rajta. :) De itt ez szükséges. Szóval jöttünk mentünk a táborba, egyszer csak az egyik holland csapat elindult, de a land roverüknek brutál hangja volt. Az egyik ékszíj sikítva csúszott. Gyors leintettük őket, hogy állj már meg. Hát érdekes egy megoldás van a motortér alatt. Kb. fél óra alatt sikerült abszolválni a problémát. El is mentek a táborból. Ekkor a Nívás csapat mondta, hogy nekik szerviz kell mert leszakadt a níva aljáról a kardán felfüggesztés egyik fele. Ekkor már csak ketten voltunk a táborba. Gondoltuk akkor indulás. De Daisy nem akart indulni. Kiderült hogy valami miatt nincs izzítás. Gyors előszedtem (mike) a mérőműszert, és kimértem a lehetséges hibákat. Eredmény az lett, hogy az izzító gyertyákig eljutott az  áram, ám azok már nem vettek fel semmit. Így valószínűleg az összes izzító gyertya egyszerre ment gallyra. Már korábban is gyanús volt, hogy a 6-ból csak kb. 2-3 működhet. Kézzel azt a vasat betolni, ráadásul homokkavicsos terepen voltunk, hát lehetetlen. Így előkellett szedni a cuccok legaljáról a drótkötelet. Pedig gondoltuk arra nem lesz szükség. A níva lassan de biztosan berángatta Daisy-t aztán defektet kapott. Az első utunknak egy műhelybe kellett vezetni a níva miatt is. Szerencsére Tádé beszél kicsit franciául, meg egy szótár segítségével el tudtuk magyarázni, hogy nekünk 6 izzító gyertya kell, meg némi zsír a difibe a nívát meg össze kell hegeszteni.
A szerelők alánéztek a nívának, gyors kiderült, hogy azt hegeszteni kell. Át kellett vinni egy másik műhelybe ahol van megfelelő hegesztő. Akkor derült ki, hogy a níva aljára valami különleges megoldás kell, mert az egész alja rohadt. De az ottaniak már rutinnal kókányolnak össze autókat. Pár óra alatt össze is rakták a nívát. Ez idő alatt minket a ?főnök? aki intézte a dolgokat, elvitt egy másik boltba. Na az a kocsi amivel elvitt hát az durva volt. Az még semmi hogy elöl a 2 helyen 3 an ültek, de én meg, egy kemping széken a raktérbe. Valami furgon volt, talán valami mercédesz. Szóval elvitt mindek egy másik boltba, na ott kb. 30x30 as volt a kiszolgáló terület, de ott minden volt. Szerencsére elég sok Nissan szaladgál errefele, így volt nekünk gyertya meg zsír is. 30E fizettünk az egészért, ami elég barátinak mondható. Kiderül, meddig bírja. A ladát is összekalapálták 35E ért. A 6 gyertyából 5-öt sikerült kicserélni, az utolsó sajnos hozzáférhetetlen helyen van. Na de mindegy is, mert ha 3 megy akkor már talán beindul. Reggel lesz az első teszt, hogy valóban elindul e a motor.  Sajnos a zsír még mindig nincs a difibe, mert nincs kulcsunk a kinyitáshoz, és ma nem tudtunk venni, de holnap reggel meg kell csinálni a különleges koktélt és beönteni. Ebbe a pillanatban is még úton vagyunk hamarosan az Atlasz helységen vágunk át. Talán nem lesz járhatatlan az út, mert az út 1900 méter magasba visz. A laptop töltője tovább romlott, egyre nehezebb tölteni.  

***

Nos, akkor folytatom mert történtek még dolgok. Valóban átvágtunk az Atlaszon, de sajnos éjjel, így nem láttunk az egészből semmit. A felfele vezető út nagyon meredek volt, és ráadásul szakadt a hó. A csúcs 1900 méteren van, amikor felértünk akkor alig tudtunk megállni annyira jeges volt az út. A helyieket viszont nem érdekli az ilyesmi, Ők akkor is nyomják neki. Fent a tetőn találkoztunk össze, illetve megvártunk egy konvojt. Abba volt a Duna TV a esti est, és az RTL klub riporterét is szállították. Sajnos a pontos rajtszámokra nem emlékszünk, így inkább nem írjuk meg. Szóval elhatároztuk, hogy akkor elindulunk lefele, mert fent nem lehetett sátrazni, meg semmit csinálni. Mivel hatalmas havazás volt a csúcson valamint legalább 100km-es szél és kb -10 fok. Az út olyan volt amint a korcsolya pálya. Mindenkinek 4x4-es kocsija volt, így annak segítségével, valamint motorfékkel sikerült lejutni a hegycsúcsról. Aztán jött még legalább 200-250Km vezetés. Ekkor már 7es konvojba haladtunk tovább. Szerencsére a CB rádión tudtuk tartani a kapcsolatot, és sok információt tudtunk cserélni. Így tudtuk meg azt is, hogy a túra kategória egy vihar miatt Európába maradt, mert nem indult el a komp.  Az útvonal utolsó része nagyon kemény volt, ugyanis egy olyan beduin táborba kellett menni, ami a sivatagban volt. A navigáció szerint arra rendes aszfaltos út van, valójában viszont semmi ilyesmi nincs. Az útnak mondott földút olyan volt mint a mosódeszka. Még 30-al is nehéz terep volt. Féltünk is, hogy most meg a laprugónk egyike fogja feladni. Szerencsére még bírják.
Kb 2:30 ra értünk fel a táborba, mivel nekünk a reggeli műszaki probléma sok időt elvett. Akkor már ott volt mindenki, sőt már aludtak is. Mi is ezt tettük. Egyébként ott a sivatag közepén valami hotel üzemelt, volt épület is, de lehetett kérni egy beduin sátrat szobának.
Reggel jött az újabb sokk, Daisy megint nem indul, izzítás szintén semmi, de ez már egy másik történet?