Ákos ott hagyta abba, hogy kivettünk egy szobát az Al Jazira hotelbe. Persze lehet nem így kell írni a nevét, na de ez nem is érdekes. Mellesleg a neve olyan bicskanyitogató szerintem.
Na mindegy, a lényeg 50E volt 2 főre, de persze 3 an aludtunk. A 3 ágyas szobát nem is ismerték. A lényeg a halba volt internet. Így a 9. napi blogot és némi képet fel it töltöttük aznap. Volt mivel már nem akartunk időt veszteni az alvástól így a szobába szépen bevittük a kemping gázt, és Ákos szépen megfőzött a szoba közepén, jó bamakos módjára.
Volt még a hotelbe néhány csapattárs is. Reggel 7:00 ra be kellett érni az eredeti táborba, ami kb 100km –re volt. De errefele 100Km az nem sok mindent jelent, az olyan mint a szomszéd falu. Meg aztán már mi is hozzászoktunk, hogy napi 600-800Km et megyünk. Az eredeti tábor olyan rossz helyen volt, két homokdűne között, hogy a kemény terepjárók is elakadtak befele menet az éjjel. A mikor mi odaértünk elkezdtünk bemenni, persze mivel mi országútról jöttünk így az első kerékhajtás nem volt bekapcsolva, de mire ez eszünkbe jutott már jött is az első homoktenger, és már nem lehetett megállni, kiszállni és betekerni. Nagy gázzal szépen átmentünk a táborba, ott hallottuk, hogy sokan elakadtak az éjjel. Amúgy az eligazítás miatt és a kocsibiztosításunk miatt jöttünk a táborba. Amit elvileg a hotelbe kellett volna megkapni, de mire odaértünk már valami elvitte a táborba. Na mondanom sem kell, a miénk a táborba se volt. Most se tudjuk hol lehet, a hadsereg elvileg megkapta a listát, hogy van, csak az igazoló szelvény nincs nálunk. Idomu az itteni főmufti, arra kell hivatkoznunk ha valakinek nekimegyünk az utcán a géppel. Maliba pedig kell venni másikat, és a szervezők kifizetik. Mellesleg itt pénzzel mindent lehet venni, szó szerint mindent. :) Akinek nem volt vízuma az azt is tudott venni. Ezen felbuzdulva hazafele megpróbálunk venni egy Senegal-i vízumit és akkor Dakar fele megyünk haza. Egyébként magunk mögött hagytuk a versenyt, jelenleg Mauritánia fővárosába Nouakchott-ba vagyunk a Hotel Sabat kertjébe kempingezünk a túra kategóriásokkal. A verseny innen felment még Atar városba majd ugyan ezen az úton vissza az egy több 100km –es kitérő lett volna így úgy döntöttünk, hogy mostantól a túrásokkal megyünk. Amúgy több csapat így döntött, igaz hogy a verseny sok szép helyen megy át, de túl feszített a tempó, és aki nem tud 130Km-et menni aszfalton, ez egész egyszerűen nem éri magát utol, hát ha még szerelni is kell valamit. Egyébként az óceán partján vagyunk ám, sok kagyló van a parton, de nem olyan szépek. Gyűjteni nem érdemes. Itt annyi van, hogy a hotel járdája is szinte csak kagylóból van, pert a homokba annyi van, hogy senki nem válogatja ki. A holnapi nap a túrásoknak szabadnap, így nekünk is. Kár hogy az itteniek nem tudják értékelni a tengerpartot, így elég sok a szemét. Persze hatalmas a szegénység, ez le se írható.
Az autónkkal jelenleg nincs probléma, még egy kis olaj hiányzik a difiből, az indítás kézzel valósul meg, mivel itt nincs 24V-os izzító gyertya. Lehetséges, hogy annyira örega járgány, hogy ilyen már itt sincs. Amúgy itt Mauritániába a kocsik 90% Mercédesz. Elég furca látvány amikor csak az van az utcán. Olyan mint nálunk volt a szocializmusba, mindenkinek ladája volt. Persze szinte mind törött, és szakadt. Ja és nem használnak indexet. Helyette dudálnak, egyet vagy kettőt. Na ettől olyan hangzavar van, hogy senki nem tudja, ki miért dudál. Mondjuk engem nem is érdekel, én Daisy-vel arra megyek amerre akarok, az első vas mindent elsöpör ha kell. :). A kereszteződésekbe sincs ám kresz. Aki jön az megy, egyszerre minden irányba. Volt hogy katonaságot előztünk záróvonalon a megengedett sebesség felett. De errefele nem sok mindenkit érdekel. Amúgy itt afrikában minden úton, ha 2 sávos (jaja van ilyen is) ha fél sávos, ha akár milyen a sebességhatár 100. A helyiek tolják is neki a mergával. Az itteni pénz 1:1 arányba van a forinttal, így itt nekünk elég drága minden.
Még maradunk itt, szóval folytatás következik.
