Ma a hivatalos túraútvonalat követtük, a teljes társaságnak viszont csak egy töredéke jött erre, ugyanis sok a fáradt csapat mindkét kategóriában és a legtöbb autó ma már közvetlenül Bamakó felé vette az irányt aszfalt úton. Az eligazítás reggel hatkor volt, a tábort fél kilencig nem hagyhattuk el, a kocsik vámpapírjait még 10 órakor is intézték, igazai amatőr szervezés. Újabb -1 pont a rendezőknek.
Miután nagy nehezen elindultunk, Budék fél km után úgy döntöttek, hogy ők sem vállalják be a 285 km-es terepszakaszt. Mi két másik Patrollal folytattuk a piste-t a szavannán át. Alig tettünk meg 25 km-t egy gyorsabb szakaszon látjuk, hogy előttünk egy autó karaván áll. Kiderült egy észt motoros bukott egy nagyot és megsérült. A bal kézfején kilátszott a csont, úgy szétszakadt a kesztyűje, a bukósisakja összetört, a motorjából elfolyt az olaj. Mikor odaértünk, már felállított valaki egy napernyőt és éppen fertőtlenítették, sínbe tették és kötözték a kezét. Az ápolást egy résztvevő végezte! Miután sikerült rádión egy köztes ember segítségével beszélni az orvosokkal, megtudtuk, hogy ők ma egy kocsiban ülnek és előttünk vannak 85 km-rel a terepen, ahonnét nem akarnak visszajönni már (az itinerben az szerepel, hogy minden nap két mentőautó megy a mezőnnyel, egy az elején és egy a végén… ). Mielőtt mi elindultunk a baleset helyszínétől, az volt a legutolsó koncepció, hogy rendőrök jönnek be a sérült motorosért és a kiffai katonai kórházba szállítják vissza. Azóta sem tudunk semmi biztosat sem a motorosról, sem azokról akiket itt megelőztünk a földúton, semelyikükkel sem találkoztunk az esti szálláson.
Folytattuk tovább utunkat dél felé hiszen még hátra volt a Mauritán-Mali határ és 250 km úttalan utakon.
Kezdődött egy 20-30 Km-es jól kijárt földúttal, ami néha 20-30cm-es homok volt. Ezen még át is hajtattunk. De aztán jött a homok. Ezt úgy kell elképzelni, mint egy nagy homokozót, aminek füves a teteje, de ha valami rámegy, akkor elsüllyed. Itt volt már, egy jól kitaposott nyom vályú, szó szerint az. Olyan mély volt, hogy Daisy az alján csúszott, kb 5-6 Km-en keresztül. Ekkor már 4x4-be voltunk ám, és kb 40-50-el kellett hasítani a homokot, hogy nehogy elakadjunk. Aztán majdnem kicsaptunk egy fatuskót, mert az egyik nyom, kanyarodott is és egy dombra is vezetett fel, és még lazább volt a homok. A lendület miatt kiugrattunk a nyomból és a fatuskó fele szálltunk, végül előtte 10cm-el álltunk meg, félig a dombon és tengelyig a homokba. Hátra semmi, előre semmi. Ekkor jött a joker kártya, és bekapcsoltuk a felezőt. Eredmény: a vas kimászott, és a homokvasat nem kellett leszedni. :) Ekkor már egyedül maradtunk a sivatagba, sehol senki csak 2 nyom. Egyszer meg is fordult a fejembe, hogy mi van, ha lerobbanunk, na de ilyen nem lehet.
Kicsit később és néhány 10Km után beértünk egy faluba. Wazzeg ott a semmi közepén élnek. Na ott úgy eltévedtünk, hogy öröm volt nézni. Mi követtük a legvastagabb nyomot, aztán kiderült, hogy egy magánember házához vezetett. Na gyors meg is kérdeztük, hogy hol van Kayes. Azt mondja az már Mali. Ekkor döbbentem rá, hogy ezek, akik nagy része életükbe csak 5Km-re mennek el a házuktól, honnan tudná, hogy hol van egy város ami legalább 250Km-re van, és már amúgy is egy másik ország. A fószernak volt ám kocsija, szóval vágott valamit a dologból. Elindultunk az úton. Én hiába mondtam a navigátornak, hogy tuti rossz valami, mert ha ezen az úton sokan járnak, márpedig igen, mert valahogy idejönnek, akkor mért csak két borozda? Mindenesetre elindultunk, jó pár kilométer után, egyszer csak, eltűnt a nyom. És a kocsi egy méteres fűtenger közepén találta magát. A többiek már olyan messze voltak mögöttünk, vagy előttünk, hogy a CB-se ért el hozzájuk. Érdekes, de itt Afrikában mindig van a kies területeken valaki, én nem tudom mit csinálnak vagy minek, de vannak. Megkérdeztük, merre van a követkő falu. Kiderült hogy 5km, de az a célterülettől ahol elvileg mennünk kéne, mert ott van valami út, attól légvonalba is 30Km-re volt. Elindultunk, jobb mint a semmi, beértünk a faluba. Hát az érdekes látvány lehetett nekik, mert hogy arra még kocsit nem láttak az is biztos, ugyanis a település egy meredek domboldalba volt, és csak szamaras kocsiknak volt hely az utcákon. A helyi arc eléggé meglepődött, amikor a kert végéből mászik felfele egy böszöm nagy kocsi és tolja lefele a riksát szamarastul az árokba. Aztán át kellett kelni a helyiek szemetén is. Mellesleg minden afrikai falu és város egy nagy nagy szeméttelep. Az elhullott állatokat se temetik el, egyszerűen ott vannak hagyva.
Elhagyva a falut, mentünk mentünk mentünk, a GPS szerint kereszteztük az utat amin haladnunk kéne, na de semmi ilyesmi nem történt. Egyszer csak meglett. Ballra néztem és az egyik Unimog jönt felém vagy 60-al, mögötte meg egy G-s merci. Meglett az út! huhúúú Mondanom sem kell, hogy vagy 6-8 méter széles volt, és jól ki volt járva. Pár éve volt erre egy Dakar összekötő is. Csatlakozunk a konvojhoz. Na de innentől jött aztán a komoly terep van 10-15 folyómedren való átkelés (víz nem volt), akkora por, hogy nem láttunk semmit 150 méterre lemaradva sem.
Aztán, beértünk egy faluba, ahol kiugrott egy Mali határőr, hogy akkor Ő most pecsétel az útlevélbe.( már legalább 50Km óta ebbe az országba voltunk) Felírt mindent, Apja keresztneve, és a vallás volt a legérdekesebb kérdés. Gondolom valami statisztikát vezetnek, mert ez a két adat pont nem jó semmire. Na mindegy, Afrika kicsit más. Annyi időt elcseszett a fószer, (vonalzóval vonalkázott a füzetébe mindenki után. Talán egy vonalas füzet kellene neki, nem négyzetrácsos, de ezt minden határőr csinálja, szerintem ez valami parancs) hogy tudtuk megint az lesz, ami szokott: a sivatagba kell menni éjjel a terepen. Ez is lett. 120Km-mentünk sötétbe, az Unimog tán a porba terepen.
Szerencsésen beértünk a táborba, viszont sok csapat már tegnap úgy döntött, hogy nem jön erre és elindult a betonúton. Úgy meg Bamako úti célnak jobb, mint Kayes. De ezét volt pár csapat a táborba.
Másnap légszűrő csere, autó ellenőrzés és indulás Bamkoba. Kihagyva mind a verseny mind a túra mezőny hivatalos útvonalát. Na de ez már egy másik történet.
