Desert Angels' Blog

Szóval ott maradt abba a dolog, hogy megvettük a gyertyákat, és elindultunk az internet kávézóba feltölteni a tegnapi nap eseményeit. Megegyeztünk a másik két csapattal (12-es Bosy team, és a 06-os Endre úrunk vezette Cigány gyerekek az égből ), hogy nem várjuk meg őket, mert mi amúgy is rövidítünk a piste-n (ez igazából valamiféle makadám út, elején döngölt föld volt, aztán a többit majd mindjárt megírom ;) ) illetve szeretnénk a szállásra érni sötétedés előtt, és meleg kaját enni, esetlegesen ágyban aludni. Már most megsúgom hogy nem így lett. ? 
Elindultunk tehát a szállás fele Tádé vezetett én navigáltam, Mike hátul pihizett. Még ki se értünk a városból már leintett minket egy motoros srác magyar címeres kezeslábasban, hogy megszereli a kocsinkat, ami természetesen tökéletes állapotban volt, így egy ajándék kulcstartóval nem túl érzékeny búcsút vettünk Tőle és nekivágtunk a 130 km-es (légvonalban) piste-nek. (csak megjegyzésként kérdezgettük más csapatokat, hogy milyen útra számíthatunk, és mindenki mást mondott, illetve a kerülő út 250 km lett volna). 4km aszfalt út után döngölt földút következett amin kisebb homokfúvásban a nyugvó nappal szemben 90-es tempóval döngettünk. Nagyon meg is örültünk hogy így egy órán belül a szálláson leszünk, hahaha…. :D
Természetesen a kétsávos út közepén haladtunk, amikor egyszer csak 60-nal sikerült rámennünk az út közepén vonalban húzodó körakásra, de Tádé okosan mentette a helyzetet, így nem történt probléma. Gyorsan újragondoltuk a dolgokat, átültem a volán mögé, Tádé navigálni, és mentünk tovább. Szépen lassan besötétedett, és szerencsére a szél is elállt.  
Furcsa módon jelzik itt, hogy vége az útnak, egy betonhenger van keresztbeállítva jelzés és világítás nélkül, persze mi ésszel mentünk és észleltük időben, de szerintem voltak már áldozatai. Ettől a ponttól kezdve kezdődött életem eddigi legfárasztóbb 100km-e. Kocsit gyorsan átváltottam felezőbe, és nekiindultunk a homokos köves, folyómedres úttalan útnak. Igazából nem is úttalan, inkább rengeteg út van rajta, nehéz dönteni, hogy merre a jó, és könnyű el is tévedni, most már tudjuk, hogy sok csapatnak ez sikerült is, szerencsére, Tádé tökéletesen navigál és egyszer sem tévedünk el, még csak vissza se kellett fordulnunk.
Igazából nem tudom rendesen leírni, hogy milyen úton kellett mennünk de kb. így tudom megfogalmazni: kis-szikla, nagy szikla, kis patak, nagy folyó meder, homokdűne, mosófa mintázatú rázópad (mi csak ennek hívjuk), amilyet híres autógyárak millió eurókért építenek, itt a természet ingyen adja. Volt néhány csapat aki megelőzött minket az úton, én nem értem milyen felfüggesztésük van és hogy, hogy bírja, de csak ugráltak előttünk a buckákon.
Végül 4-5 óra vezetés után 10 körül megérkeztünk a táborba, testileg lelkileg lestrapálva. Meglepődve tapasztaltuk, hogy a csapatoknak kb. a fele volt még a táborban, és elismerő szavak dícséretében a versenybíró beengedet minket a táborba. Gyorsan kőtelenítettük a sátorhelyet, aztán felállítottuk. Melegítettünk levest meg konzervet, majd utána bedűlve a sátorba elaludtunk.