Ott hagytam abba, hogy tegnap úgy döntöttünk, hogy a 770 km-es táv ellenére elkezdjük keresgetni a pontokat, mert gyakran szép helyekre vezet, és ez a tegnapival is így volt. Az első pontot mint már említettem nem találtuk meg, de a másodikat és a harmadikat annál könnyebben és a harmadiknál találtunk is internetezési lehetőséget, ahol fel is töltöttük tegnap a blogot és a képeket, remélem tetszik, ha nem akkor tessék hozzászólni, hogy miről írjunk illetve miről ne!!!
Miközben töltöttük fel a képeket utánunk jött két másik csapat is egy kicsit netezni. Ők is követték azt a felállást, hogy egy valaki maradjon a kocsinál, közben legalább tudnak enni, inni. Vettek is két fél grillcsirkét, amit én is megláttam, mondanom se kell mennyire megkívántam, de azért a félsz visszatartott, nem akarok semmiféle fertőzést elkapni főleg nem lefele menet. Na de amiért elkezdtem ezt mesélni, hogy a srácoknak sem sikerült semmit elkapniuk a csirkétől, mert mire megterítettek a motorháztetőn és nekiláttak a csirkének, elmozdultak két métert a kocsitól szólni a harmadik srácnak, a helyi kölykök megpattintották a terülj-terülj asztalkámat. Nem akartam hinni a szememnek, de Ők sem ;)
Internetezés után gyorsan tovább vettük az irányt a következő megadott koordináta felé, ami az óceánpartra mutatott. Egy partra vetett hajót kellett megtalálni, meg egy köven egy betűt, de mi nem bírtuk ki az óceán közelségét, így az első adandó pillanatkor lementünk a partra. A hajóig még többször megtettük ezt, a fotók majd bizonyítják ;)
Sikerült megtalálnunk a partra vetett rozsdázs hajót, ami tényleg egy nagyobb darab hajó volt, nem kis pedig egy kis halászcsónak! Sikerült itt egy nagyobb lélegzetvételű szünetet vennünk, egészen naplementéig itt voltunk vártuk a jó fotózási lehetőséget, és kerestük az elrejtett betűt a hajó oldalán. Közben Mike kagylót gyűjtött, én meg Tádé neiindultunk az óceánnak, hogy körbejárjuk a hajót. Én hamar visszafordultam, mert féltem, hogy jobban lebetegszem, és maradtam a vádliig érő vízben. Eközben Tádé rendületlenül kereste a betűt a hajó oldalán, ami szintén nem lett meg, de nem csak nekünk nem.
Közben néztük, hogy a többi csapat hogy ássa el a kocsiját a parti homokban, majd hogy próbálja kiásni. ;)
A nagy pihenő után nekiindultunk a maradék 4 pontnak, amiből az egyik a dakhlai termálforrás megtalálása lett volna, de sajnos egy körül értünk volna oda, így kihagytuk a nap többi checkpointját. Az igazi ok amiért így döntöttünk, hogy közben eljutott hozzánk CB-rádión a hír, hogy a kijelölt tábor körül iszaptenger van, és kb 15 autó alvázig süllyedt ez idáig, ezért egy alternatív tábor lett kijelölve. A másik hír, miszerint reggel hajnali 5-kor lesz az eligazítás még inkább a sietésre késztetett minket, de így is csak egy órára értünk a táborba. Ezután jöhetett az esti ceremónia, aminek mára teljesen kialakult menetrendje van, Tádé sátrat állít, Mike körbevizsgálja az autót, én közben levest teát és valami főételt főzök. Közben persze „megvitatjuk” hogy, hogy lehet ekkora kupi a kocsiba, Mike-ra rájön, hogy „kiszór mindent”, minek kellett ennyi cuccot hozni, stb… Valahogy nem nő a hely a kocsiban, igaz mostanába Tádé állandóan kibontva tárolja a hálózsákját a kocsiba, mert beleízzad az éjjel, illetve ezt állítja, de hát… ;)
9. nap
A mai nap csak arra van szánva, hogy átkelljünk Mauritániába, ezért fél 5-kor fel is kelünk, én elvitetem magam Bosy-ékkal az eligazításra, ami a másik táborhelyen van a mocsár túloldalán, addig a többiek összecsukják a sátrat és menetkész állapotra hozzák az autót. Ez volt a futam alatt az első eligazításom. Kb így néz ki:
Ősszetömörül a versenyző brigád, és mindenki megpróbálja leadni a tegnapi versenylapját, mivel nem ért be az előző nap időben. Majd a megadott időpontban a mi Gézánk előkúszik a lakókocsiból, természetesen teljesen szétaludt fejjel, majd eslüt egy jó poént, ami ma így hangzott: „Ki találta ki, hogy 5kor legyen az eligazítás? Ki terjesztette?” Erre persze mindenkiben meghül a vér, hogy hiába keltünk fel, mert hát reggel lassan kapcsol az ember, főleg ilyen rossz ugratásokra. Ma elmondták hogy mindenki legyen türelmes a határon kb 6 órán át fog tartani, az aknamezőn, ami a senki földje tartsunk balra, és hogy mauritániában a katonák nem fognak lehúzni minket kemény eurókkal, mert kollektíve lettek megkenve :D
Jahh igen és hogy a mauritán kötelező biztosítást a Hotel Al Jazira-ban Nouadhibou városában át tudjuk venni, vagy ha nem akkor ott kössünk és a különbözetet kifizetik. Végre egy megnyugtató hír. Sajnos a hotel 100km-re van a szálláshelytől, de nem tudunk mást csinálni arra kell majd mennünk, csak még előtte á kell kelnünk a határon.
5:30 körül elindultunk a 160 km-re levő határhoz, féluton még teletankoltuk a kocsit, mert itt elég olcsó 0.4 Eur / liter bár nem túl jó minőségű, de állítólag Mauritániban 300 Ft körül lesz.
A benzinkúton eldugtuk illetve megittuk a maradék alkoholokat, és rástartoltunk a határra.
Kb 20. bamakós autóként sikerült megérkeznünk, gyors nyomtatvány kitöltés, autóval helyezkedés, formanyomtatvány leadás, ekkor kb már 9 óra lehetett.
Ettől fogva nem történt semmi kb délután 3-ig, kinn álltunk a napon és vártuk hátha halljuk a nevünket, de csak nem jött Mike és az én nevem, mert Tádé időkben megkapta az útlevelét, de mienk valahogy a pakli aljára került. ;) ?
És megkaptuk, pedig már azt hittük, hogy a napon aszalódunk meg, én már éreztem, hogy kezdek leégni, és milyen jól megmarad megint a szemüveg helye, és sajnos nem is tévedem. Most nyögöm a nappali vagánykodásom. ? De vissza a határhoz, kiütöttek ezzel minket, a marokkói rendszerből, mehettünk a vámra, majd a vámos ellenőrzött minket közben a vámost ellenőrzi a csendőr, a csendőrt a titkos rendőr, meg őt még valaki, igazából már nem is bírtuk követni, ki kicsoda.? Még a végső marokkói kilépési stáció egy olajfa alatt ülő nagykönyvbe, vagy kőbe felvéső írnok érintése volt, vagy mellette lévő irodáé, mi az irodába soroltunk, és ezzel elhagytuk Marokkót.
Következett 3 km senki földje aknamező. Gyorsan vártunk egy bamakóst és udvariasan próbáltuk magunk elé engedni, de nem akart jönni senki. Ekkor megláttuk néhány franciát akik lakókocsival már sikeresen elásták magukat az aknamezőn, gondolom gyöngyözött a homlokuk, és nem csak a 30 fok miatt.
Mi beálltunk Villám Gézuék mögé hátha átvezetnek minket, de ők csak forgattak rendületlenül, így nem vártunk és megindultunk. Azért láttuk voltak korábban merész vállalkozók, aki itt adták át kocsijukat robbanás és füst formájában a környezetnek. A táj homokkő rengeteg szemét, gumiabroncsok, és kőrakások, amik az eddig fellelt aknákat jelzik.
Gyorsan áttekertünk ezen és leadtuk papírjainkat a Mauritán rendőrségnek, ahol egy 20 négyzetméteres szobában kellett kivárnunk a sorunkat. Elég lassan haladt a nagykönyvbe vésés, közben az a rendőrök összevesznek az általuk kitalált rendszeren, és mindezt előttünk, mókás volt ;) De ezen túljutottunk, majd ismét csendőr, és vám. 10 Eur vámilleték..
Elindultunk a hotelba ahol természetesen nem volt a biztosításunk, de kivettünk egy szobát, mert már nagyon kellett a fürdés és pihenés, viszont, holnap cserében korán kell kelnünk.
Ákos
