Itt az ideje, hogy én is megcsillantsam írói vénámat. Miután egy szakadt teherautó sofőrének hiába próbáltam elmagyarázni, hogy ő bizony minket be akar vinni Nouakchott piacára, a bazárba, sikerült leinteni egy koromszínű öreg mergát. Utóbb kiderült, hogy itt a fekete mercik végtelen hada alkotja az önkéntes taxiszolgálatot. Innen már sínen voltunk a város magja felé, amit a zsibvásár egyre erősödő ricsaja, a sűrű kék benzingőz és a vad dudálás jelzett félreismerhetetlenül.
Európai sofőr számára a Mauritán főváros közlekedése finoman szólva is rendhagyó: a sávok tartása teljesen hiányzik a kultúrából és ez a szembe jövő forgalomra is igaz, a gyalogosok a legváratlanabb helyeken a legkiszámíthatatlanabb pillanatban lépnek az úttestre, a kerékpárosok és motorosok őrült módjára szlalomoznak a forgalomban. Az összes helyi autó koccanások hosszú sorának történetét viseli magán, itt-ott egy hiányzó visszapillantó, egy embermagasságban, fejalakban betört szélvédő vagy leszakadt csomagtartó. A kereszteződéseket „eredeti” karórákkal, napszemüvegekkel, telefonkártyákkal és csecsebecsékkel neppelő alakok lepik el, olyan rámenősek, hogy odamennek a dugóban várakozó autókhoz.
Húsz perc kalandozás után a Marché Centrale egyik utcáján tett ki minket a taxi. Óriási az emberáradat és a tülekedés, mindenki ordít és siet valahová. Jóllehet csak kenyeret és internetet kerestünk, zsebeinket hermetikusan bezártuk és nyakunkba vettük a bazárt. Autó kereskedés mellett szatócsüzlet, hentes mellett fogorvosi rendelő. Apropó hentes, képzeljünk el egy korhadt fa pultot, melyre legyek lepte nyers húsdarabokat és belsőségeket aggatnak – mindezt persze hűtetlenül.
Rövid séta után egy közlekedési rendőrtől megkérdeztem, merre találunk pékséget. A bagett amit kaptuk, még friss volt és meleg. Hazafelé menet betértünk egy kézművesboltba ahol kiéltük az összes alkudozási vágyunkat és vettünk pár apró szuvenírt, majd fogtam egy ujabb fekete mercit. A probléma csak az volt, hogy a szegény fickónak és nekem nem volt annyi közös francia tudásunk, hogy el tudjam magyarázni, a Hotel Sabat-ba vigyen minket, sebaj, befelé jövet megjegyeztem az utat és tudtam mondani, hol merre forduljon.
A mai naphoz tartozik, hogy Ákos és én alaposan leégtünk a nagy tengeri fürdőzés és láblógatás közben, nem baj kiélveztük a megérdemelt pihenést.
Európai sofőr számára a Mauritán főváros közlekedése finoman szólva is rendhagyó: a sávok tartása teljesen hiányzik a kultúrából és ez a szembe jövő forgalomra is igaz, a gyalogosok a legváratlanabb helyeken a legkiszámíthatatlanabb pillanatban lépnek az úttestre, a kerékpárosok és motorosok őrült módjára szlalomoznak a forgalomban. Az összes helyi autó koccanások hosszú sorának történetét viseli magán, itt-ott egy hiányzó visszapillantó, egy embermagasságban, fejalakban betört szélvédő vagy leszakadt csomagtartó. A kereszteződéseket „eredeti” karórákkal, napszemüvegekkel, telefonkártyákkal és csecsebecsékkel neppelő alakok lepik el, olyan rámenősek, hogy odamennek a dugóban várakozó autókhoz.
Húsz perc kalandozás után a Marché Centrale egyik utcáján tett ki minket a taxi. Óriási az emberáradat és a tülekedés, mindenki ordít és siet valahová. Jóllehet csak kenyeret és internetet kerestünk, zsebeinket hermetikusan bezártuk és nyakunkba vettük a bazárt. Autó kereskedés mellett szatócsüzlet, hentes mellett fogorvosi rendelő. Apropó hentes, képzeljünk el egy korhadt fa pultot, melyre legyek lepte nyers húsdarabokat és belsőségeket aggatnak – mindezt persze hűtetlenül.
Rövid séta után egy közlekedési rendőrtől megkérdeztem, merre találunk pékséget. A bagett amit kaptuk, még friss volt és meleg. Hazafelé menet betértünk egy kézművesboltba ahol kiéltük az összes alkudozási vágyunkat és vettünk pár apró szuvenírt, majd fogtam egy ujabb fekete mercit. A probléma csak az volt, hogy a szegény fickónak és nekem nem volt annyi közös francia tudásunk, hogy el tudjam magyarázni, a Hotel Sabat-ba vigyen minket, sebaj, befelé jövet megjegyeztem az utat és tudtam mondani, hol merre forduljon.
A mai naphoz tartozik, hogy Ákos és én alaposan leégtünk a nagy tengeri fürdőzés és láblógatás közben, nem baj kiélveztük a megérdemelt pihenést.
